Ferenc pápa vesperással zárta le a keresztény egységhetet

Ferenc pápa vesperással zárta le a keresztény egységhetet

A kiengesztelődés Isten ajándéka, amely nem áldozat nélkül valósul meg: a keresztények között csak akkor válik hitelessé, ha sikerül túllépni az önmagunkra hivatkozáson és ha tanulunk egymástól. Ez a gondolat állt Ferenc pápa homíliájának középpontjában a keresztény egységhetet lezáró vesperáson. Az ökumenikus szertartásra a római Falakon kívüli Szent Pál bazilikában került sor Szent Pál apostol megtérése ünnepén január 25-én, szerdán este. Ortodox, anglikán és más keresztény felekezetek képviselői is jelen voltak a vesperáson.

A Tarsusi Pál életében megélt forradalom, ami a Jézussal való találkozásból fakadt a mindenkori keresztények forradalma: megbocsátás, szeretet, aztán tanúságtétel és áldozat. A pápa a Népek apostola megtérésének történetével világított rá a teljes egység felé vezető út lényegére.

Isten Krisztusban szeretetet és kiengesztelődést kínál az emberiségnek

Isten ingyenes és meg nem érdemelt szeretetét tapasztalja meg Pál a Damaszkusz felé vezető úton és ott érti meg, hogy teljes lényével kell csatlakoznia, nem saját erejére bízva magát. Megismeri a Lélek szerinti életet, amelyben a Feltámadt Úr ereje által átéli a megbocsátást, a bizalmat és a vigaszt. Mielőtt a hívők emberi erőfeszítéseire gondolnánk, a kiengesztelődés Isten ingyenes ajándéka.

A kiengesztelődés áldozatot igényel

Hogyan hirdessük hát ma a kiengesztelődés Evangéliumát évszázadok megosztottsága után? – tette fel a kérdést a pápa. A Szent Pál által kijelölt út nem áldozatmentes. A mindenkori keresztények forradalma ez, hogy nem magunkért és érdekeinkért élünk, hanem Krisztust követve, érte és szerinte. Ez arra hív minden keresztény felekezetet, hogy lépjen ki elzárkózottságából, lépjen túl az önmagára utaláson, amely megakadályozza, hogy befogadjuk azt, amelyet a Szentlélek visz végbe saját határainkon túl. A hiteles kiengesztelődés a keresztények között akkor valósulhat majd meg, amikor képesek leszünk felismerni egymás ajándékait és alázattal és gyengéden tanulunk egymástól anélkül, hogy azt várnánk, először mások tanuljanak tőlünk.

Ne bénítson meg a múlt: kövessük Jézust a mában

Az, ha meghalunk önmagunknak Jézusért, lehetővé teszi, hogy a múlté váljon régi életstílusunk és beléphessünk a létezés és a szeretetközösség új formájába, ahogy Tarsusi Pállal is történt. A visszatekintés szükséges az emlékezet megtisztításához, de a múltra, az elszenvedett hibákra és cselekedetekre összpontosítani megbéníthat minket. Isten Szava ösztönöz, hogy erőt merítsünk a múltból és emlékezzünk az Úrtól kapott jóra. Engedjük meg Jézusnak, hogy egy új jövő felé irányítson minket, amely nyitott a reményre és nem okoz csalódást, ahol túl lehet lépni a megosztottságon a szeretetben megújulva teljes és látható egységben.

Együtt emlékezzünk a protestáns reformáció 500. évfordulójára

A teljes egység felé vezető útról szólva Ferenc pápa homíliájában emlékeztetett a reformáció 500. évfordulójára. Jelentős eredmény az a tény, hogy ma katolikusok és lutheránusok együtt emlékezhetnek egy eseményre, amely megosztotta a keresztényeket és hogy ezt reménykedve teszik, Jézusra és kiengesztelődési művére helyezve a hangsúlyt. Ezt Isten kegyelmének és az imának köszönhetően értük el, a kölcsönös elismerés és ökumenikus párbeszéd 50 éve által. Használjunk ki minden lehetőséget, amelyet a Gondviselés nyújt, hogy együtt imádkozzunk, hirdessük az Evangéliumot, szeressük és szolgáljuk elsősorban a legszegényebbeket és a legelhanyagoltabbakat – zárta homíliáját Ferenc pápa a keresztény egységhetet lezáró ökumenikus vesperáson.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA