Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz

Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz

A világosságot, a jótetteket és Isten imádatát ily módon köti össze az Úr.

Ha olykor valamilyen meghibásodás miatt szünetel az áramszolgáltatás, tudjuk, hogy nincs villany, mégis a villanykapcsolóra tesszük a kezünket. Mert megszoktuk, hogy a világosság életünk velejárója. A sötétben is! A jótettekről sokat beszélnek manapság. Ismerjük: jót tenni jó. Megéri nagylelkűnek lenni. A segítőkészség ma sem halt ki az emberekből. Csak meg kell látni a jót is a világban. A másikban. És nem szabad visszaélni mások jó szándékával! A Mennyei Atya szeretete, Isten imádata sem áll annyira távol a ma emberétől, mint azt sokan gondolják. Igaz, más a mai ember – fogalmazzunk így egyszerűen – vallásossága, de ha mi, keresztények, bűneink és hibáink tudatában a tőlünk telhető legtöbbet megtesszük, a többit bízzuk az Úrra… Ő tudja, mi és hogyan legyen tovább… Néha túlzottan aggódunk, mi és hogyan lesz. És közben elfelejtünk világítani. A jótettekkel is úgy vagyunk, hogy olykor csalódunk, aztán már nagyon meggondoljuk, érdemes-e, kell-e segíteni… Isten imádatát meg éppen az aggódások miatt felváltja a félelem. Nem baj az, ha olykor megijedünk a jövőtől, ha egészséges az aggódás. A baj mindig az, amikor ez az ijedtség félelemmé alakul. Mert akkor már semmi lényegesre nem tudunk figyelni: akkor már nem világítunk, nem teszünk jót, Istent sem tudjuk igazán szeretni.

Kívánom, úgy világítsunk, úgy tegyük a jót, hogy Istennek kedve legyen életünkben!

Áldott napokat!

Herdics György