Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz

Gondolatok a vasárnapi evangéliumhoz

Egy indiai legenda szerint egyszer egy gazda úton volt a vásárba, és egy nagy zsák búzát vitt magával, hogy ott értékesítse azt. Egy mellékútnál ott állt maga Isten, és határozottan azt kérte az emberünktől, hogy adjon neki búzát. A gazda előbb elgondolkodott, hogy mit is tegyen, Istent nem utasíthatja el, de neki kell a búza, el akarja adni, szüksége van a pénzre… Egy hirtelen gondolattól vezérelve aztán kinyitotta a zsákját, és keresgélni kezdett a búzaszemek között, majd miután egy egészen kicsike búzaszemet talált, azt odanyújtotta Istennek. Tekintetét a földre szegezte, nem is akarta látni, mit szól mindehhez Isten. Ám akkor hirtelen a vállán érezte Isten erős, meleg kezét, s a következő pillanatban az Úr a tenyerébe helyezte a kapott búzamagot, visszaadta neki arannyá változtatva, majd egy szempillantás alatt el is tűnt.

Jézus az Isten báránya, hallottuk az evangéliumban Keresztelő János szavait: „íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1,29). Jézus odaadta az egész életét, az Atyának adta teljes valóját, és ez az odaadottság Jézusnak, Isten bárányának engedelmes útja a betlehemi istállótól a Golgota keresztjéig. Élete és halála a megváltás titkában, a feltámadásban arannyá változott. A Lélek leszállt Jézusra és rajta maradt. Jézus Lélekkel keresztel bennünket (Jn 1,32–34), és ez a Lélek a keresztények másokért való életének a lelkisége. Ebben követjük az engedelmes Isten bárányát, az életünk odaadásában, s ehhez igen nagy bátorságra van szükség. Mert amint Izajás prófétánál hallottuk, nem elég, hogy szolgák legyünk, a nemzetek világosságává kell lennünk, hogy így eljusson az üdvösség a föld végső határáig (Iz 49,6). Az életünk pedig akkor lesz világosság, ha lángol bennünk az odaadottság lelkülete. Bármennyire megkoptunk, vagy bármilyen nehézségekbe ütköztünk, újra el kell indulnunk ezen az úton, a másokért élés útján, életünk odaadásának útján. Simone Weil francia író, filozófus, misztikus azt írta: „Isten iránt való szeretetünk azonos az engedelmességgel.” Ha szeretni akarjuk Istent, annyira, hogy odaadjuk magunkat neki, akkor engedelmeskednünk kell neki. Keresztelő János szavait minden szentmisében megismétli a pap: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit”… És csakugyan boldogok, akik jelen vannak asztalánál, mert az Isten báránya nekünk is odaadja magát, és önmagával táplál bennünket, hogy erőt kapjunk az odaadottság életfeladatához napról napra.

Pék Sándor

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló