Gyermekek, család, Isten népe vagyunk

Gyermekek, család, Isten népe vagyunk

Az új esztendő első szentmiséjét mutatta be Ferenc pápa vasárnap délelőtt, január elsején a vatikáni Szent Péter bazilikában Szűz Mária, Isten Anyja főünnepén, amely nap egyúttal a Béke Világnapja is.

Jézus Anyján át fedezte fel saját magát, mint Isten hűséges és szent népének a Fiát         

„Mária pedig szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Lukács így írja le azt a magatartást, ahogy Mária mindazt fogadja, amit ezekben a napokban átéltek. Távol attól, hogy megértse vagy uralja a helyzetet, Mária olyan asszony, aki képes megőrizni, vagyis a szívében védelmezni és oltalmazni Isten „átvonulását” a népe életében. Saját méhéből tanulta meg meghallani Fiának a szívdobbanásait és az az egész életére megtanította neki, hogy felfedezze Isten szívdobogását a történelemben. Megtanulta, hogy anya legyen és abban az iskolában Jézusnak adta azt a szép tapasztalatot, hogy Fiúnak tudja magát. Máriában az örök Ige nemcsak testté lett, hanem benne megtanulta felfedezni Isten anyai gyengédségét. Máriával az Isten Gyermek megtanulta meghallani az ígéret népének vágyakozásait, félelmeit, örömeit és reményeit. Általa fedezte fel saját magát, mint Isten hűséges és szent népének a Fiát.

Az alázat és gyengédség nem a gyengék erénye, hanem az erőseké

Az evangéliumokban Mária úgy mutatkozik meg, mint egy szűkszavú asszony, nagy beszédek és főszerep nélkül, de aki figyelmes tekintetével képes megőrizni Fia életét és küldetését és ezáltal mindazt, amit ő szeret. Meg tudta őrizni az első keresztény közösség hajnalát és így megtanulta, hogy nagy sokaságnak legyen az anyja. A legkülönfélébb helyzetekhez közel ment, hogy reményt ültessen el azokban. Elkísérte azokat a kereszteket, melyekkel fiainak a szíve volt csendben megterhelve. Mennyi áhítat, mennyi kegyhely és kápolna a legrejtettebb helyeken, mennyi szentkép a házakban, melyek erre a nagy igazságra emlékeztetnek bennünket! Mária anyai melegséget adott nekünk, mely nehézségeink közepette körülvesz bennünket. Ez az anyai melegség teszi lehetővé, hogy senki és semmi ki ne olthassa az egyház ölén a Fia által meghirdetett gyengédség forradalmát. Mária az anyasága révén mutatja meg nekünk, hogy az alázat és gyengédség nem a gyengék erénye, hanem az erőseké, és megtanítja nekünk azt, hogy nem kell rosszul bánnunk másokkal ahhoz, hogy fontosnak mutatkozzunk.  Isten szent és hűsége népe kezdettől fogva Isten Szent Anyjának ismerte el őt és így is köszöntötte.

Egy nép vagyunk Máriával, nem vagyunk árvák!   

Mária anyaságát Isten Anyjaként és a mi anyákként ünnepelni ennek az új évnek kezdetén azt jelenti, hogy arra a bizonyosságra emlékezünk, mely ezeket a napokat fogja elkísérni: Egy nép vagyunk Máriával, nem vagyunk árvák! Az anyák a legerősebb gyógyszer az egyénieskedő és önző hajlamaink ellen, valamint bezárkózásaink és lemondásaink ellen. Egy anya nélküli társadalom nemcsak egy hideg társadalom lenne, hanem egy olyan társadalom, mely elvesztette a szívét, mely elvesztette a „család illatát”. Egy anya nélküli társadalom egy irgalom nélküli társadalom lenne, mely csak a számítgatásnak és a spekulációnak hagyott helyet. Hiszen az anyák a legnehezebb pillanatokban is képesek gyengédséget, feltétlen odaadottságot mutatni, a reménység erejét. Sokat tanultam ezektől az anyáktól, akiknek a fiai börtönben vannak, vagy kórházi ágyakon fekszenek, vagy a kábítószer rabszolgaságától leigázva, hidegben és melegben, esőben és szárazon vannak, és ők nem adják meg magukat, hanem továbbra is harcolnak, hogy a legjobbat nyújtsák a fiaiknak. És azok az anyák a menekült táborokban vagy egyenes a háborúk közepette, akiknek sikerül átölelni és habozás nélkül segíteni fiaik szenvedésein! Anyák, akik szó szerint életet adnak, hogy senki el ne vesszen. Ahol anya van, ott egység és a gyermeki összetartozása van.

Anyai gyengédség nélkül kialszik bennünk a családhoz, a nemzethez, a hazához, az Istenhez tartozás tudata

Az új évet megkezdeni Isten jóságának az emlékezetével Mária anyai arcán, az Egyház anyai arcán, édesanyáink arcán, megvéd bennünket a lelki árvaság sorvasztó betegségétől, attól a betegségtől, amit a lélek él meg, amikor anya nélkül érzi magát és hiányzik neki az Isten gyengédsége. Az az árvaság, amit akkor élünk meg, amikor kialszik bennünk a családhoz, a nemzethez, a hazához, az Istenhez tartozás tudata. Az az árvaság, mely a narcisztikus szívben kap helyet és amely nem tud máshová nézni, csak saját magára és a saját ügyeire. Ez az árvaság egyre csak növekszik akkor, amikor elfelejtjük, hogy az élet adomány, hogy azt másoktól kaptuk és arra hívattunk, hogy azt megosszuk másokkal ebben a közös otthonban.

A lelki árvaság kioltja annak az emlékét, amiért gyerekeknek, unokáknak, szülőknek, nagyszülőknek hívnak

Ez az önmagára hivatkozó árvaság az, ami Káint arra indította, hogy így szóljon: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?  (Ter 4,9), miként ezt mondani: ő nem tartozik hozzám, nem ismerem. A lelki árvaságnak az ilyen kijelentése egy rákos betegség, mely csendben felőrli és lepusztítja a lelket. Így alacsonyodunk le fokról fokra attól kezdve, ha azt tartjuk, hogy senki nem tartozik hozzánk, és mi sem tartozunk senkihez. Elpusztítom a földet, mert nem az enyém, elpusztítok másokat, mert nem tartoznak hozzám és végül elpusztítom az Istent, mert nem tartozik hozzám. És utolsóként azzal végezzük, hogy elpusztítjuk saját magunkat, mert elfejeltjük, hogy mik vagyunk, hogy milyen isteni nevet viselünk. A minket egyesítő kapcsolatok elvesztése, ami jellemző a széttöredezett és megosztott kultúránkra, olyanná válik, hogy növekszik az árvaságnak, egy nagy űrnek és magánynak az érzése. A fizikai, tehát nem virtuális kapcsolatok hiánya jellemzi mindinkább a szívünket, mely kioltja belőle a gyengédség és a megilletődöttség, a jámborság és az együttérzés képességét. A lelki árvaság kioltja annak az emlékét, amiért gyerekeknek, unokáknak, szülőknek, nagyszülőknek hívnak, barátoknak és hívő embereknek. Továbbá elveszejti bennünk a játék, az ének, a mosoly, a pihenés és az önzetlenség értékeit.

Gyermekek vagyunk, család vagyunk, Isten népe vagyunk

Isten Szent Anyja napjának megünneplése figyelmünket ismét az arc azon mosolyára irányítja, mely által népnek érezzük magunkat, hogy összetartozunk, hogy tudjuk: csak egy közösségen, egy családon belül tudják megtalálni az emberek az a klímát, azt a meleget, mely lehetővé teszi, hogy megtanuljunk emberileg növekedni és nem pusztán csak mint a fogyasztásra hivatott tárgyak. Isten Szent Anyja napjának megünneplése arra emlékeztet bennünket, hogy nem puszta csereáru vagyunk, sem pedig információt fogadó állomások. Gyermekek vagyunk, család vagyunk, Isten népe vagyunk. Isten Szent Anyja napjának megünneplése arra indít bennünket, hogy teremtsünk és gondozzunk olyan közösségi tereket, melyek az összetartozás és a belegyökerezés érzetét adják, hogy otthon érezzük magunkat a városainkban, azokban a közösségeinkben, melyek egyesítenek és támogatnak minket.

Isten Szent Anyjának a tekintete megszabadít az árvaságtól és arra emlékeztet, hogy testvérek vagyunk

Jézus Krisztus, élete legnagyobb odaajándékozása pillanatában, a kereszten, nem akart semmit sem megtartani magának, és miközben átadta az életét, nekünk ajándékozta az anyját is. Azt mondta Máriának: Íme a te Fiad, íme a te fiaid! Mi pedig be akarjuk fogadni őt otthonainkba, családjainkba, hazáinkba. Szeretnénk találkozni anyai tekintetével. Az a tekintet megszabadít az árvaságtól és arra emlékeztet, hogy testvérek vagyunk. Arra, hogy én hozzád tartozom, te pedig hozzám, hogy ugyanaz a test vagyunk. Az a tekintet azt jelzi, hogy meg kell tanulni törődni egymással ugyanolyan módon és ugyanolyan gyengédséggel, ahogy ő gondjába vett minket, miközben reményt, összetartozást és testvériséget ültet el. Isten Szent Anyja napjának megünneplése arra emlékeztet, hogy van Anyánk, hogy nem vagyunk árvák, vannak anyáink. Együtt megvalljuk ezt az igazságot! És arra hívlak benneteket, hogy háromszor kiáltsuk ezt a nevet, amint egykor tették Efezus hívei: Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja! Isten Szent Anyja!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: AP