Hajléktalanból lett pap, most papként a hajléktalanok közt él

Hajléktalanból lett pap, most papként a hajléktalanok közt él

A kanadai Claude Paradis megtapasztalta a fedél nélküliek nyomorúságos életét, szenvedett drogfüggőségtől, majd megtért, és pap lett. Ma már olyan emberek szolgálatának szenteli életét, akik hozzá hasonlóan megélik a szegénységet, a kirekesztettséget.

Claude Paradis a Gaspé-félszigeten nőtt fel, majd ápolóként dolgozott Cowansville-ban. Huszonöt évvel ezelőtt Montréalba költözött, ahol azonban nem sikerült munkát találnia. „Úrrá lett rajtam a magány és az elkeseredés. Elkezdtem kokaint és cracket [a kokain szabad bázisú, kristályos formája – a szerk.] fogyasztani” – mondta el magáról a Journal Metro című lapnak. Montréal utcáin élt, és mivel nem látott jövőt maga előtt, az öngyilkosságot fontolgatta. Végül máshogy döntött.

A La Victoire de l’Amour (A szeretet győzelme) című portálon közzétett írásában felidézte az Istennel való találkozását: „Abban a kiváltságban részesültem, hogy éppen akkor találkoztam az Úrral, amikor elkezdtem kételkedni a létezésében. Montréal egy eldugott kis utcájában sétáltam, mindenkitől elhagyatva. Nem volt ott senki. Egy kis templom mellett mentem el, és nem tudom, milyen ösztönzéstől hajtva, de bementem.” Abban a pillanatban mély és intenzív találkozást élt meg Istennel, és rájött, hogy nem akar meghalni. Sőt, úgy érezte, szeretne az „Egyház embere” lenni. Megvívta a harcát a függőségeivel, most pedig azokat az embereket segíti, akik ugyanazokkal a nehézségekkel harcolnak, amelyekkel ő maga küzdött évekkel ezelőtt.

Papként idejét a szegénység, a prostitúció csapdájában szenvedőknek és a börtönben élő fogvatartottaknak szenteli, igyekszik enyhíteni testi-lelki szenvedéseiket. „Az utam az Egyházba vezetett, végül pedig az Egyház visszavezetett az utcára” – összegezte.

Alapított egy jótékonysági szervezetet „Notre Dame de la Rue” néven. Alapvető papi szolgálata mellett mindennap kimegy az utcára, segíti a hajléktalanokat, ételt visz nekik. Van egy kísérője, Kevin Cardin, aki korábban kábítószerfüggő volt, de az élete szintén megváltozott, és ma már boldog családban él. „A küldetésünk főként az, hogy bátorítsuk az embereket. A hajléktalanszállók ellátásától eltérően mi kimegyünk az utcára, kicsit olyan ez, mintha házhoz jönne a szolgáltatás. Beszélgetünk az emberekkel, olykor együtt imádkozunk, mielőtt visszatérnek a kemény utcai élet valóságába” – mondta el a kezdeményezésről Claude Paradis.

A Notre Dame de la Rue élvezi Montréal érseke, Christian Lépine támogatását, aki úgy jellemezte a szervezetet: „az Egyház bátorító jelenléte” a városban.

Claude Paradis 2016 decemberében úgy döntött, a hajléktalanokhoz való közelsége és szolidaritása jeleként maga is az utcán alszik, hogy ott legyen azok mellett, akiknek nincs otthonuk. A hatvanegy éves pap huszonhárom napon keresztül élt az utcán. Elmondta, hogy az idő nagy részében fázott és éhes volt, és miután több mint három héten át az aszfalton aludt, nagy fájdalmat érzett az egész testében. A leghidegebb éjszakákon nem tudott aludni, hosszú sétákat tett, hogy meg ne fagyjon.

Claude Paradis-nak két célja volt ezzel a kezdeményezéssel: egyrészt a nehéz helyzetben élők mellé akart állni, másrészt meg akarta mutatni Montréal lakóinak, milyen nehéz a hajléktalanok élete. Ezért úgy döntött, az akció nem ér véget itt. Vasárnap esténként továbbra is az utcán alszik, és reméli, hogy a város lakói elgondolkodnak azon, hogyan segíthetnének a szegényeknek. Ő a maga részéről határozottan eldöntötte: „Halálomig kint akarok lenni az utcán.”

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Seletlumieretv.org