Hármasikreknek segít a Drogerie Markt és a Katolikus Karitász

Hármasikreknek segít a Drogerie Markt és a Katolikus Karitász

Az „Együtt a babákért” program keretében Sárszentmihályon hármasikreknek segített a nemzetközi cég és az egyházi segélyszervezet.

 Karitász nemcsak nehézségekben tud segíteni, hanem az örömben is társul tud szegődni.

A Drogerie Markt (DM) üzlethálózat több éve tekintélyes összegű pelenkaadománnyal támogatja a Karitász látókörébe került családokat. Eleinte a támogatás filozófiája úgy szólt, hogy minden magyarországi üzlet egy családot támogat fél évre elegendő pelenkával.

A kölcsönös jó együttműködés jegyében azonban mára jóval több pelenkát kap a Karitász: országosan mintegy 20 millió forint értékben; így sokkal több kisgyermeket nevelő családot tudnak megörvendeztetni ezzel az adománnyal.

Egy sárszentmihályi családnál múlt év júliusában megszületett Rozina, majd az egypetéjű ikerpár Liza és Bella; ilyenkor a szülőknek még komolyabb tanulási folyamaton kell átesni, mint egy gyermek születése esetén.

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász tagjai szíves-örömest vitték a támogatást az egy csapásra nagycsaládossá váló fiatal pár számára, akiknek mindent egyszerre kell előteremteni a kicsinyeknek, s akikre hosszú időn át komoly feladat vár.

Otthonukban keresték fel a családot, akik a nagy-nagy öröm mellett, apai és anyai munkamegosztással, komoly szervezéssel, és a nagymamák napi segítségével élik a mindennapjaikat. A mára gyönyörű, figyelmes, élénk babák legalább olyan nagy érdeklődéssel figyelték a Karitász és a DM közös ajándékának átadását, mint édesanyjuk kedves hangját, és széles mosollyal köszönték meg a karitásztagoknak, hogy rájuk is gondoltak a sok-sok pelenkával.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász