Isten nem rekeszt ki senkit

Isten nem rekeszt ki senkit

Irgalmasság és befogadás – ezt a témát választotta Ferenc pápa a szombati általános kihallgatásra, amely az utolsó volt a szentévben. A zarándokok köszöntése során gondolatban a Szentatya a közel-keleti üldözött keresztényekhez fordult és köszönetet mondott a szentévben szolgálatot teljesítő számos önkéntesnek.

A pápa Máté evangéliumának szavaihoz fűzte katekézisét: „Abban az időben így szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11, 25-28)

Az irgalmasság az a cselekvésmód és stílus, amellyel igyekszünk befogadni másokat életünkbe

Jézusnak ezek a szavai leírják Isten stílusát, aki szeretettervéből senkit sem akar kirekeszteni, hanem mindenkit bele akar vonni – kezdte katekézisét Ferenc pápa. Mi keresztények arra kaptunk meghívást, hogy ugyanezt a kritériumot alkalmazzuk: az irgalmasság az a cselekvésmód és stílus, amellyel igyekszünk befogadni másokat életünkbe, elkerülve azt, hogy magunkba és önző biztonságunkba zárkózzunk. Az irgalmasságnak, a mások bevonásának ez az aspektusa abban nyilvánul meg, hogy kitárjuk karjainkat, hogy befogadjuk a kirekesztetteket anélkül, hogy társadalmi körülményeik, nyelvük, fajuk, kultúrájuk, vallásuk alapján kategorizálnánk másokat. Előttünk egy olyan ember áll, akit szeretnünk kell, ahogy Isten szereti őt. Akivel munkahelyemen, városnegyedemben találkozom egy szeretendő személy. Mondhatnánk: ’de ez ebből és ebből az országból való, ilyen vagy olyan vallású stb.’ Ehelyett: ő egy személy, aki szereti Istent és nekem is szeretnem kell őt. Ez jelenti a mások bevonását, ez a befogadás – mutatott rá Ferenc pápa.

Engedjük, hogy Isten bevonjon minket mások befogadásának a mozgalmába

Az Evangélium arra hív minket, hogy ismerjük fel az emberiség történelmében a befogadás nagy művének tervét, amely teljesen tiszteletben tartva minden ember és közösség szabadságát arra ösztönöz minket, hogy testvérekből álló családot alkossunk és legyünk részei az egyháznak, Krisztus testének. Senki nincs kirekesztve Isten irgalmából és megbocsátásából, mindannyiunknak szüksége van a megbocsátásra. Engedjük, hogy Isten bevonjon minket mások befogadásának a mozgalmába, hogy tanúságtevői legyünk Isten irgalmának mindenki felé.

A Szolidaritás napja Lengyelországban

Katekézise után Ferenc pápa köszöntötte a zarándokokat a Szent Péter téren. A lengyel hívekhez fordulva emlékeztetett, hogy Lengyelországban a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet kezdeményezésére vasárnap ünneplik a Szolidaritás napját az üldözött egyházzal együtt. A jelenlegi aggasztó és fájdalmas körülmények arra ösztönöznek bennünket, hogy buzgó imával és konkrét segítséggel támogassuk testvéreinket, akik Irakban és a közel-keleti országokban élnek. Istenhez fordulunk könyörgésünkkel, hogy a világban senki ne legyen kirekesztve a társadalomból vallása, kultúrája vagy faja miatt.

Köszönetet mondott a pápa az önkénteseknek értékes szolgálatukért

Végül a pápa szeretettel fordult az Irgalmasság rendkívüli szentéve önkénteseihez, akik különböző országokból érkeztek. Köszönetet mondott értékes szolgálatukért annak érdekében, hogy a zarándokok megélhessék ezt a hitélményt. Ezekben a hónapokban a pápa látta jelenlétüket a Szent Péter téren a szentév logójával és nagyra értékelte elkötelezettségüket, türelmüket és lelkesedésüket, amellyel munkájukat végezték.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA