Izlandi minta kamaszoknak: Nem a drogot, az élményt keressük!
happy children design, vector illustration eps10 graphic

Izlandi minta kamaszoknak: Nem a drogot, az élményt keressük!

Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat. Húsz évvel ezelőtt az izlandi tinédzserek Európa élvonalába tartoztak az elfogyasztott alkoholmennyiség terén. Míg 1998-ban a tizenöt-tizenhat éves kamaszok 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy berúgott az elmúlt hónapban, addig 2016-ban már csak 5 százalékuk.

Míg anno 17 százalékuk, ma csak 7 százalékuk használt kannabiszt. Régebben 23 százalékuk dohányzott naponta, ma csak 3 százalék teszi ezt.

Hogy csinálták? És miért nem csinálja minden ország utánuk? Az izlandiak elég radikális módon érték el a változást, ugyanakkor a módszerben semmi meglepő nincs, józan ésszel belátható, hogy miért sikeres.

Nem a drogot, az élményt keressük

Az egyik értelmi szerző, az amerikai Milkman pszichológus professzor a hetvenes években kezdett a drogok problematikájával foglalkozni – akkor, amikor széles körben elérhetővé és divatossá váltak a kábítószerek, többek között az LSD, a heroin. Nagy érdeklődés övezte azt a kérdést is, hogy miért választják az emberek az egyik vagy a másik drogot.

Milkman akkori kutatásai szerint az ember stresszkezelési stratégiájától függött, hogy heroint vagy LSD-t választ-e: a heroinhasználók érzéketlenné szerették volna tenni magukat a stresszel szemben, míg az LSD-használók konfrontálódni vele. További kutatásaikban pedig arra keresték a választ, miért kezd el valaki drogokat használni, miért folytatja, és leszokás után miért esik vissza?

Későbbi munkássága során Milkman arra a következtetésre jutott, hogy a szerhasználók nem a konkrét szerektől, hanem a szer okozta agyi kémiai változásoktól voltak függők – ez ma már evidencia. Hasonló neurokémiai változásokat azonban drogok nélkül is el lehet érni: így hatnak például a viselkedéses addikciók, azaz a szerencsejáték, net- vagy épp a vásárlásfüggőség.

Milkman korszakalkotó ötlete az volt, hogy találjunk olyan módokat, amelyek az emberek által igényelt irányba változtatják meg az idegrendszer kémiai állapotát, csak épp ezt drogok nélkül teszik.

Érjük el a nyugalmat vagy az eksztázist szerek nélkül

Denveri kutatócsoportja 1992-ben el is nyert egy nagy összegű támogatást, amelynek birtokában gyakorlatban is kipróbálhatták ezt az ötletet. A Project Self-Discovery (kb. önfelfedezés-projekt) keretében a problémás kamaszoknak olyan alternatívákat tettek elérhetővé, amelyek természetes módon változtatják meg agyunk kémiáját. Olyan kamaszokat vettek be a projektbe, akik nem kerestek kezelést, de tanáraik szerint drogproblémáik voltak.

A kutatók nem kezelést ígértek a kamaszoknak, hanem azt mondták nekik: „Megtanítunk titeket bármire, amit tanulni akartok: zene, tánc, hiphop, képzőművészetek, harcművészet.”

Úgy gondolták, hogy ezen módszerek révén a gyerekek majd megtalálják azt a módot, ahogyan drogok nélkül képesek elérni a kívánt agyi változást: vagyis akik szoronganak és nyugalmat keresnek, azok találnak valami megnyugtató elfoglaltságot, akik kalandot, kihívást keresnek, azok meg azt találják meg. Emellett a résztvevők problémamegoldó és kommunikációs tréningen is részt vettek, megtanultak bánni saját gondolataikkal, érzéseikkel, és társas készségeik is javultak.

1991-ben Milkman Izlandon tartott előadást munkájáról, később pedig egy fiatal droghasználók közösségi kezelésével foglalkozó centrumban dolgozott. Itt is az volt a fő vonulat, hogy találjanak a kamaszoknak jobb elfoglaltságot az addiktív szerek helyett. Később a programot kiterjesztették, azaz felmerült a gondolat, hogy a program nem csak a már szerhasználó kamaszok gyógyítására, hanem megelőzésre is alkalmas lehet.

Országos program sok támadásponttal

1992-ben az összes izlandi iskolában kitöltették ugyanazt a kérdőívet: a kamaszok drog-, alkohol- és dohányfogyasztási szokásaik mellett azok szabadidős programjaira kérdeztek rá. Ebből nem csak az derült ki, hogy a helyzet elkeserítő – rengeteg izlandi kamasz használ mindenfélét – hanem az is, hogy a két dolog összefügg. Azok a kamaszok, akik valamilyen szervezett szabadidős tevékenységben vettek részt, sokkal ritkábban dohányoztak, ittak vagy drogoztak. Mindez azzal is összefüggést mutatott, hogy mennyi időt töltenek a kamaszok a szüleikkel.

Az ebből nyert adatok és Milkman korábbi kutatásai szolgáltatták az alapot az ez után következő programra, amelynek a „Fiatalok Izlandon” nevet adták – és ami, húsz évvel később úgy tűnik, remekül működött.

A program egy része a szerek elérhetőségét volt hivatott csökkenteni: 18 éves kor alatt tilos lett dohányárut vásárolni, 20 éves kor alatt alkoholt. A dohánytermékek és az alkohol reklámozását is betiltották. Minden iskolában kötelező lett szülői szervezetek létrehozása, ezáltal az iskola és a szülők együttműködését javították. Felvilágosító programok során hangsúlyozták, hogy a szülőknek érdemes minél több időt tölteni a gyerekkel – azaz a közhiedelemmel ellentétben nem csak az idő minősége, hanem a mennyisége is számít. Hasznos például, ha az estéket otthon tölti a gyerek, valamint ha ismerjük a gyerek barátait.

De ez még semmi: hoztak egy törvényt, hogy a 13 és 16 év közötti gyerekek nem lehetnek az utcán télen este 10, nyáron éjfél után. Nekünk itt Kelet-Közép Európában, akik a kijárási tilalmat háborúk és/vagy elnyomó rendszerek kapcsán tapasztaltuk meg, elég rémisztően hangzik mindez – Izlandon pedig húsz éve működik.

Ami a szabadidős elfoglaltságokat illeti: állami támogatást kapott egy csomó sportklub, zeneiskola, művészeti- és táncklub, kifejezetten abból a célból, hogy a gyerekek értelmesen töltsék az időt, részegen fetrengés helyett így ingyen korcsolyázhattak meg ping-pongozhattak.

A kérdőívet pedig minden évben felveszik minden diákkal, így az adatok mindig naprakészek. Ebből azt is tudjuk, hogy nem csak a szerhasználat mutatói javultak, hanem a szabadidő eltöltésének módja is. 1997 és 2012 között duplájára nőtt azoknak a kamaszoknak a száma, akik hétköznap időt töltenek szüleikkel. Duplájára nőtt a szervezett formában sportolók száma is.

Ott működött, de máshol is lehetséges?

A programot azóta több európai városban is elkezdték. Sok helyen csak a felmérés történik meg, és van, ahol igyekeznek megvalósítani a programot, természetesen a helyi adottságoknak megfelelően. Eddig még egyetlen más országban sem korlátozták például törvénnyel a kamaszok esti utcai tartózkodását.

Az egyik követő például a litván Kauna városa, ahol a szülők oktatása mellett ingyenes sportolási lehetőségeket biztosítanak a fiataloknak – az utóbbi években negyedével csökkent az alkoholhasználó kamaszok száma.

A programot vezető szakemberek szerint a hagyományos drogprevenció helyett olyan környezetet kell teremteni a kamaszok számára, ahol azok jól érezik magukat, olyan körülményeket, hogy ne legyen szükségük drogokra. Igazán egyszerű.

Mi valósítható meg ebből itthon?

Természetesen abban a szakemberek is egyetértenek, hogy nem rendelkezik minden közösség – minden város vagy ország – hasonló erőforrásokkal. Sok országban a prevenciós programokat eleve rövid időtartamokra tervezik, ami gátolja azok sikerességét – az izlandi program hosszú távú befektetés. A másik probléma az, hogy míg Izlandon az állam és az állampolgárok viszonya elég harmonikus, ez nincs mindenhol így. Emiatt sok helyen tiltakoznának az emberek, ha az állam ennyire belenyúlna a magánéletükbe, ha fentről akarnák megmondani, mennyi időt töltsünk a gyerekkel és hogy mikor mehet ki az utcára. Bevallom, számomra is kényelmetlen, kissé diktatórikus elképzelések ezek – ugyanakkor a szervezett szabadidős tevékenységekkel nincs problémám.

Mit tudunk ebből megvalósítani itthon? Mielőtt még kijelentjük, hogy á, semmit, úgyis reménytelen, érdemes mégis belegondolni. Vannak elemei, amelyek az egyén szintjén is megvalósíthatóak: töltsünk több időt a gyerekkel, vigyük színházba, moziba, kiránduljunk, horgásszunk, neadjisten szerepjátékozzunk vele.

Más elemei kisebb közösségek szintjén valósulhatnak meg: az ingyenes sportolási lehetőség addikcióellenes hatását nem csak amerikai professzorok ismerték fel, hanem egy óbudai gyermekorvos is: Dr. Faragó Sándor azaz a Ping-Pong Doki anno egy darab pingpongasztallal indította el sikeres prevenciós programját, nyomában néhány helyen éjszakai sportklubokat hoztak létre csellengő fiataloknak.

Forrás: magnificat.ro

Fotó: világháló