Júdás és a hit elvesztésének veszélye

Júdás és a hit elvesztésének veszélye

Júdás személyéről, a hit elvesztésének veszélyéről, az egyháznak a bűnösök felkutatására irányuló küldetéséről elmélkedett szerdán délelőtt Giulio Michelini ferences atya a pápának és a Római Kúria tagjainak tartott nagyböjti lelkigyakorlaton.

A tizenkét tanítvány egyike, Júdás öngyilkosságának drámája körül forgott az elmélkedés, e botrányos és zavarba ejtő esemény körül, amelyet nem rejt véka alá az evangélium. Júdás rájön, hogy bűnt követett el, mert ártatlan embert árult el – olvasható a Máté-evangéliumban.

Nem nézhetjük le az árulót, Júdás ugyanis rólunk rántja le a leplet

A nagyböjti prédikátor megpróbálta föltárni az indítékokat, amelyek Júdást Jézus elárulására vezették, aki kiválasztotta és meghívta őt. Júdás követte is Jézust. A dráma megértését elősegítendő Michelini atya tudósok és írók szövegeihez fordult, mint például Romano Guardini, Amos Oz, akik Júdás alakjával foglalkoztak. Az első feltevés szerint Júdás egy ponton elveszítette a hitét. Ez a veszély valamennyiünkre leselkedik: nem sok alapunk van arra, hogy méltatlankodva beszéljünk az árulóról. Júdás ugyanis rólunk rántja le a leplet. Emmanuel Carrére „Az Ország” – című 2014-es könyvében elmeséli, hogy három évig hívő volt, aztán újra elvesztette a hitét. Belső konfliktusáról így írt: „Elhagylak, Uram. Te ne hagyj el engem”.

Júdás egy harcos Jézust szeretett volna

A másik feltevés Júdás árulásával kapcsolatban a következő: Júdás azt szerette volna, hogy Krisztus úgy jelenjen meg, mint Izrael Messiása, felszabadító, harcos, politikus. Jézus arcában tehát nem az Urat látta, hanem csak egy rabbit, egy mestert, és arra akarta kényszeríteni, hogy az ő szándéka szerint cselekedjék.

Ki kell menni az utcára, hogy a hittől távol állókat megszólítsuk

Michelini atya ezután arról beszélt, mit tehetünk azokért, akik távol állnak a hittől. El kell indulni a bűnösök keresésére. Személyes tapasztalatát is megosztotta a nagyböjti lelkigyakorlat résztvevőivel. A ferences atya egy fiatalokból álló közösségben él, ahol évi két népmissziót tartanak. „Ugratni szoktam őket, amiért kimennek táncolni az utcára, betérnek a szórakozóhelyekre, a sörözőkbe. Én persze tanárként soha nem tennék ilyet, ezért tréfálkozom a szerzetestestvéreimmel. Már sok éve nem járok népmissziókra, amióta tanítok. De tudják, milyen nagyra becsülöm őket azért, hogy van valaki, aki odamegy azokra a helyekre, amiket nem szeretünk észrevenni, ahol talán elkeseredett fiatalok vannak… Tehát még ha mi nem is végezzük ezt a feladatot, tényleg hálásnak és szolidárisnak kell lennünk velük, akik kimennek az utcára, hogy  – Jézus szóhasználatával élve – felkutassák a pogányokat és a vámszedőket.

Júdás, miután fölismeri bűnének súlyát, eljut az öngyilkosságig. A ferences utalt a pápa egyik közelmúltbeli homíliájára, ahol a klerikalizmust ostorozta. Az áruló Júdást kivetették maguk közül kora lelkipásztorai, akik egyfajta vallási intellektualizmus erkölcse, és nem az isteni kinyilatkoztatás alapján cselekedtek.

Korunk öngyilkosai. Segíteni kell a keresztényeket, hogy ne veszítsék el hitüket

Júdás öngyilkossága nyomán Michelini atya reflektált a közelmúlt eseményeire az asszisztált öngyilkosságok és a fiatalok öngyilkosságai kapcsán. Ez fölveti a kérdést a lelkipásztorok felé: Hogyan segíthetik a mai keresztényeket abban, hogy ne veszítsék el hitüket, hogy tudatossá tegyék hitüket, amiről az Újszövetség beszél, az örömteli, teljes hitet, a Jézus személyéhez való csatlakozást? Mit tehetnek azért, hogy ne forduljanak többet elő ilyen öngyilkosságok?

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió