Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány

Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány

Közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja a kormány határon innen és túl, összesen 1,3 milliárd forinttal – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára február 11-én Budapesten. Az MTI híre.

A sajtótájékoztatón Soltész Miklós a budapesti intézmények közül kiemelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületét, amelynek külseje 180 millió forintból fog megújulni. Nagyságrendileg ugyanekkora összeggel támogatja a kormány a Belvárosi főplébánia-templom belső felújítását, valamint a Regnum Marianum közel százéves Damjanich utcai épületnek renoválását – mondta.

Az államtitkár a nyertes vidéki pályázatok közül szólt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn a 17. században épült ferences kolostor templomáról, amelynek felújítását műemlékvédelmi és hitéleti szempontból egyaránt fontosnak nevezte. Megemlítette a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskolát, amely több mint húszmillió forintot kapott, hozzátéve, hogy az intézmény az ott élő szegény, rászoruló gyermekek életét segíti, emellett pedig közösségi teret ad a vallásos nevelés számára.

Soltész Miklós ismertette: a pályázaton tíz határon túli szervezetet is nyert, összesen mintegy 190 millió forintot. A nyertes pályázatok között szerepel a kassai dóm, az érsekújvári katolikus templom és a csíksomlyói zarándokhely, amelynek felújítása minden magyar ember számára fontos – hangsúlyozta az államtitkár.

Soltész Miklós kitért arra is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a második Orbán-kormány elkezdte működését, nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy felújítsák azokat az egyházi épületeket, amelyek korábban nem kaptak támogatást. Ezért a kormány rendkívüli és évente visszatérő pályázatokkal igyekszik segíteni ezeknek az intézményeknek a megújulását. Idén összesen kétmilliárd forinttal támogatják a különböző egyházi intézményeket: iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket. Ezen felül ítéltek most oda összesen 1,3 milliárd forintnyi támogatást – tette hozzá.

„Nem csak hitéleti támogatásról van szó” – hangsúlyozta az államtitkár –, hiszen ezek az intézmények nemcsak a hívőket szolgálják, hanem nem hívő szegény, elesett embereket ápolnak, gyermekeket nevelnek, a belvárosi épületek megújítása pedig turisztikai szempontból is fontos.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke hangsúlyozta: a Bem rakparton álló épületet, amelyben a szeretetszolgálat időseket és hajléktalanokat ápol, négyszáz évvel ezelőtt építtették a Budára érkező Erzsébet-apácák. Az épületben a rend 1950-es feloszlatásáig szegény betegeket ápoltak. A rendszerváltozás idején a szeretetszolgálat vállalta ezt a szolgálatot, azóta gondozzák munkatársai azokat az embereket, „akik senkinek nem kellettek”.

Kozma Imre úgy fogalmazott: ez az épület sokaknak feltűnt, sokan szerették volna más célokra használni, de ő „makacsul ragaszkodott” az apácák örökségéhez, akik azt mondták, „amíg ez az épület áll, addig a szegény betegeket kell, hogy szolgálja”.

A szeretetszolgálat elnöke hozzátette, hogy a vállalt küldetés során az épület belsejében igyekeztek emberekhez méltó körülményeket teremteni, a külső felújításra azonban egészen mostanáig nem volt lehetőségük.

Kép: Kormany.hu/Botár Gergely

Forrás: Magyar Kurír