Magyar állami támogatásból újult meg a felvidéki Ipolyhídvég plébániája

Magyar állami támogatásból újult meg a felvidéki Ipolyhídvég plébániája

Január 18-án adták át a felvidéki Ipolyság és Balassagyarmat között félúton fekvő magyar település plébániaépületét.

A település katolikus egyházi épületeit az elmúlt évek során több szakaszban újították fel, legutóbb a templom plébániája került sorra. A felújítást a magyar kormány finanszírozta, egy hat éve indított program részeként, amelynek célja a felvidéki katolikus közösségek megerősítése.

Az átadáson jelen volt Gyönyör László helyi plébános, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Nagy János nagytúri esperes-plébános.

A hat éve indított program katolikus egyházra vonatkozó részének keretében eddig mintegy 300 millió forintból templomok és közösségi házak egész sorát sikerült felújítani, emellett köznevelési programok is indultak.

„A katolikus, a református és az evangélikus egyház jelenléte, ereje és szolgálata nélkül a magyarság megmaradásának esélye sokkal kisebb lenne a Felvidéken” – hangsúlyozta az ünnepségen mondott beszédében Soltész Miklós. Rámutatott: az egyházak hatalmas munkát vállalnak a helyi magyar közösség megtartásában, megerősítésük ezért is nagyon fontos. Kifejtette: a program a nemzet együtt gondolkodásának gyakorlati megvalósítása, s mint ilyen a magyar kormány nemzetpolitikájának szerves része.

„Ahhoz, hogy itt, Közép-Európában megmaradjunk – és ez nem csak a magyarokra vonatkozik – az kell, hogy a kereszténységet meg tudjuk őrizni és meg tudjuk erősíteni” – szögezte le Soltész Miklós. Hozzátette: amennyiben ez sikerül, akkor az elmúlt évszázadban a két nemzet viszonyában keletkezett sebeket is sikerülhet begyógyítani, ami a helyi magyar közösség szempontjából is nagyon fontos.

Az államtitkár a támogatási program kapcsán hozzáfűzte: annak keretében kisebb összegű támogatásokkal is segítik a helyi magyar közösségeket, ilyen volt az ipolyhídvégi plébánia mostani felújítása is, amit másfél millió forintból valósítottak meg. Ezek a támogatások így is hatalmas erőt tudnak adni a magyarság megmaradásához, aminek tényét már a helyi közösségek is megerősítették.

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter