Magyar búcsút tartottak a szlovákiai Máriavölgyben

Magyar búcsút tartottak a szlovákiai Máriavölgyben

Magyarok Nagyasszonya főünnepén, október 8-án tartották a szlovákiai Máriavölgyben található Mária-kegyhely búcsúját. A szentmise főcelebránsa Márfi Gyula veszprémi érsek volt. Az ünnepen Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor tartott elmélkedést.

Molnár Tamás az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva Máriára mint az irgalmasság anyjára irányította a zarándokok figyelmét: a Szűzanyát égi édesanyánknak tartjuk két okból is. Először a kereszten függő Jézustól kaptuk őt édesanyánkul. Másodszor Szent István ajánlott minket, a magyar népet Máriának. Van tehát egy égi édesanyánk, aki személyes életünk, családjaink, de tágabb közösségeink örömei és nehézségei közepette is meghallgat, közbenjár értünk. Ezért mondhatjuk, Mária segít nekünk élő kapcsolatban lenni az irgalmas Istennel. E búcsú is alkalmat ad arra, hogy gyermeki bizalommal kérjük a Szűzanya segítségét, hogy tudjunk irgalomért folyamodni és irgalmasnak lenni.

Jól ismerjük az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Ezek mellett még számos tett, jó szándék, kisebb erőfeszítést igénylő, máskor komolyabb döntést kívánó cselekedet fejezhet ki irgalmasságot a másik ember iránt. Ezek amellett, hogy mások javára szolgálnak, minket is megerősítenek életünk értelmében, létezésünk fontosságában, a szeretet embert formáló szerepében. Konkrét segítségnyújtás alkalmával, vagy amikor a másiknak ajándékozok magamból valamit, időt, figyelmet, szeretetet szentelek neki, amikor tisztelem a másik emberi méltóságát, irgalmasságot gyakorlok. Mindezt nemcsak távoli országok misszióiban, világvárosok utcáin lehet megtenni, de itthon, saját környezetünkben is – hangsúlyozta elmélkedésében Molnár Tamás.

 

Máriavölgy Pozsonytól tizenöt kilométerre északra fekszik. A Mária-kegyhely története a távoli múltba nyúlik vissza. A legenda szerint már első szent királyunk uralkodása idején remeték húzódtak meg a völgyben. Egyikük egy Szűz Mária-szobrot faragott fából, s az előtt végezte imáit. Amikor Orseolo Péter és Aba Sámuel uralkodása alatt a pogányság ismét teret hódított, s üldözték a keresztényeket, elrejtette a szobrot egy odvas fába. Más források szerint az erdei rablóktól akarta megóvni.

A legenda arról nem szól, hogy mi lett a Mária-szobor készítőjének sorsa, azt viszont elmeséli, hogy élt a környéken egy jámbor asszony, akinek férje hírhedt gonosztevő volt, s rettegésben tartotta a vidék lakóit. Az asszony beteg gyermeket hozott a világra. Isten büntetését látta ebben, úgy gondolta, férje miatt érte őket a csapás. Nem keseredett el azonban, hanem még nagyobb hittel imádkozott Istenhez, Szűz Mária közbenjárását kérve. Egyszer álmában megjelent neki a Szűzanya, és azt tanácsolta, hogy menjen el a közeli erdőbe, s ott az egyik fa tövénél csörgedező patakban mossa meg gyermekét. Az édesanya megfogadta az utasítást, s csoda történt: a beteg gyermek meggyógyult. A legenda egyik változata szerint a rabló apa a forrásban meglátta a Szűzanya szobrát, kivette onnan, és egy kezdetleges kápolnát épített a számára, hálából a gyermek meggyógyulásáért. Ez az első csoda a hagyomány szerint a 13. század elején, II. András uralkodása idején történt. A csodának hamar híre ment, s ettől kezdve számtalan zarándok kereste fel a helyet, hogy Szűz Mária segítségét kérje. Egy másik változat szerint egy pálos remete – keresve a csodás gyógyulások okát – bukkant a valamikor régen, remete elődje által elrejtett szoborra a forrás tövében. Akárhogy volt is, a hagyomány számtalan, a helyhez kötődő csodás esemény, gyógyulás emlékét őrizte meg.

Nagy Lajos király 1377-ben adományozta a kegyhelyet a pálosoknak. A szerzetesek egészen 1786-ig éltek itt, amikor II. József feloszlatta a rendeket. Ezután a templom berendezésének, felszerelésének számos értékes darabja eltűnt, csak néhányat sikerült a közeli plébániákra szállítva megmenteni. Szűz Mária hársfából faragott szobra a kis Jézussal azonban a helyén maradt. (Forrás: Búcsújárás.hu)

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye