Mazzolari atya arra buzdít, hogy legyünk a szegények egyháza és keressük a távollevőket

Mazzolari atya arra buzdít, hogy legyünk a szegények egyháza és keressük a távollevőket

A Szentatya félnapos magánlátogatásra Bozzolo és Barbiana olasz településekre utazott június 20-án reggel. Fél 8-kor indult helikopterrel a Vatikánból. Negyed 10-kor érkezett a Cremona és Mantova között fekvő Bozzolóba, ahol felkereste Primo Mazzolari atya sírját, hogy lerója tiszteletét előtte. Ezt követően a Firenze közelében található Barbianában Lorenzo Milani atya sírjánál imádkozott. Délután 1 óra után érkezett vissza a Vatikánba. A pápa Bozzolóban azt kérte, hogy az egyház ne hagyja figyelmen kívül az olyan pásztorokat, mint Primo Mazzolari, aki úgymond „kényelmetlen” pap volt, mert közel állt a szegényekhez és mindig a „távollevőket” kereste. Antonio Napolioni, Cremona püspöke a pápa látogatásakor megállapította, hogy az „Evangélium ugyanolyan illatát” érezzük itt, mint Mazzolari atya idején. A főpásztor bejelentette Primo atya boldoggá avatási eljárásának kezdetét, amelynek dátuma szeptember 18.

Péter utódának ölelését mutatja egy „kényelmetlen”, prófétai mivolta végett időnként meg nem értett pap felé

„Én is szeretem a pápát” – ez a felirat lengett a bozzolói oratórium épületén a pápalátogatáskor. Don Primo Mazzolari egyik művének címe ez, amely összefoglalja e rövid, de nagyon intenzív pápai út lényegét és lelkes üzenetet közvetít az olasz egyháznak. A magánlátogatás népünneppé vált. Rengeteg fiatal fogadta Ferenc pápát, aki a bozzolói plébániára érkezve hosszan elidőzött velük. Lelkes taps és üdvrivalgás kísérte a pápa belépését a Szent Péter templomba, ahol lerótta tiszteletét Szűz Mária szobra előtt, majd Mazzolari atya sírja előtt imába mélyedt. Egyszerű, de erős jelentéssel bíró gesztus ez, amely Péter utódának ölelését mutatja egy „kényelmetlen”, prófétai mivolta végett időnként meg nem értett pap felé.

A plébánosok, akik egy nem klerikális papság arcát képviselik, az olasz egyház erejét jelentik

Ferenc pápa szenvedélyes beszédet mondott Primo Mazzolari atyáról, amelyet több alkalommal lelkes taps szakított meg. Ragyogó útnak nevezte a Primo atya által maga után hagyott „kényelmetlen” nyomot. A plébánosok, akik egy nem klerikális papság arcát képviselik, az olasz egyház erejét jelentik. Felidézte VI. Pál szavait, aki elismerte, hogy nehéz volt egy olyan prófétával lépést tartani, mint a bozzolói plébános. Üzenetét ma is nagyon aktuálisnak nevezte és a Primo atya szemét és szívét betöltő három mindennapi képből indult ki ennek bemutatásához: a folyó, a tanya és a síkság.

Meg akarta változtatni a világot az egyház múltjának visszasírása nélkül

Mazzolari atya világos és meggyőző szavai az élő Isten Szavából indultak ki. Nem menekült el az élet folyója, az emberek szenvedése elől. Meg akarta változtatni a világot az egyház múltjának visszasírása nélkül, a szenvedélyes szeretet és a feltétel nélküli elkötelezettség által. Próféciája abban állt, hogy az emberek életéhez kötődött, akikkel találkozott és minden lehetőséget megragadott Isten irgalmasságának hirdetésére. „A plébánia” c. írásában Don Primo lelkiismeret-vizsgálatot javasol az apostolkodás módszereit illetően. Az volt a meggyőződése, hogy a plébánia hiányosságai a megvalósítás hibáiból erednek.

Három út, amelyek az evangéliumi irányt tévútra terelik

Ferenc pápa három utat jelölt ki, amelyek az evangéliumi irányt tévútra terelik. Az első az, hogy nem piszkoljuk be a kezünket, vagyis a világot az ablakból nézzük. Ez a viselkedés helyre teszi a lelkiismeretet, csak nem keresztény hozzáállás. A második hibás módszer a „szeparatista aktivizmus”. Ez az, amikor katolikus intézményeket hozunk létre, bankokat és szövetkezeteket, de aztán azzal a veszéllyel kell szembe nézni, hogy elitista keresztény közösséget teremtünk, amely a katolikus címkével ellátott klientúrát és érdekeket helyezi előtérbe. A harmadik hiba az „elembertelenítő természetfelettiség”, vagyis az olyan spiritualizmus kísértése, amely az áhítatot részesíti előnyben az apostolkodással szemben.

Jogosan nevezték Primo atyát a „távollevők plébánosának”

A tanya, az otthon adja meg azt az egyház képet, amely Don Primót vezette. Ő is az önmagából kilépő egyházra gondolt, amikor a papoknak azt mondta: „ki kell lépni az otthonunkból, az egyháznak önmagából, ha Isten népe már nem jön el oda”. Az volt a meggyőződése, hogy a világ sorsa a periférián érik meg és Isten irgalmasságát saját embersége eszközévé tette. Jogosan nevezték őt a „távollevők plébánosának”, mert mindig szerette és kereste őket. Nem egy asztalnál eldöntött apostolkodási módszert követett, amely mindenki számára és mindig alkalmas, hanem a megkülönböztetést javasolta minden egyes ember lelkének értelmezéséhez. Kiállt a szegény emberek mellett és erős felhívásokat fogalmazott meg védelmükben. Ha ezért az engedelmességre figyelmeztették, akkor felnőttként, egyenesen és ugyanakkor térden állva, a püspök kezét megcsókolva tette azt, akit sosem szűnt meg szeretni.

A pápa a papokat arra buzdította, hogy hallgassák meg a világot

A harmadik kép a bozzolói táj nagy síksága, ahol félelem nélkül kell előrehaladni, mert az emberek között testesül meg Isten irgalmassága. A pápa a papokat arra buzdította, hogy hallgassák meg a világot, azt, aki benne él és vállalják fel az értelemkeresés és a remény kérdéseit anélkül, hogy félnének áthaladni a sivatagokon és árnyékzónákon. Így válhatunk szegény egyházzá a szegényekért, vagyis Jézus egyházává. A szegények egyházát Primo atya „kellemetlen létnek” nevezte és az egyháznak el kell ismernie életüket, hogy úgy szeresse őket, ahogy vannak.

A hit hirdetésének hitelessége az egyszerűségen és az egyház szegénységén keresztül valósul meg

Don Mazzolari tanúságtételéről szólva a pápa kiemelte, hogy szegény papként élt. A hit hirdetésének hitelessége az egyszerűségen és az egyház szegénységén keresztül valósul meg. Csak így hozhatjuk vissza az embereket Otthonukba – hívta fel a figyelmet a pápa. Legyetek büszkék az ilyen papokra, mint Primo atya, váljatok ilyen papokká és keresztényekké, mégha ehhez önmagatokkal kell is megküzdenetek, nevén nevezve a kísértéseket és megengedve, hogy Isten gyengédsége gyógyítson meg titeket. Az Úr, aki Anyaszentegyházában mindig is szíve szerinti pásztorokat és prófétákat teremtett, segítsen bennünket ma is, hogy ne hagyjuk őket figyelmen kívül, mert ők távolra láttak és követve őket sok szenvedést és megaláztatást elkerültünk volna – zárta beszédét Ferenc pápa Bozzolóban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: REUTERS