Még nem vagytok elég erősek: Martos atya pünkösdi elmélkedése

Még nem vagytok elég erősek: Martos atya pünkösdi elmélkedése

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek” – mondja Jézus, mielőtt megígéri a Vigasztaló, az Igazság Lelke eljövetelét (Jn 16,12). Szavaiban mélységes tapintat rejlik, amellyel barátai javát keresi. A tanítványoknak tovább kell növekedni. Az „Úr és mester” megőrizte őket az igazságban, és továbbra is éltetni akarja őket, mint szőlőtő a szőlővesszőket. De valami még hátra van, valami még túl nehéz.

Mi ez a túl nehéz? Az igazság, amelyről Jézus beszél, egyszerre szól saját titkáról, az Atyával való kapcsolatáról, és szól a világ sorsáról, benne az emberről, bizonyára saját magunkról is. Isten mindig meghaladja az emberi értelmet. Ő mindig csak titokként, vonzó, szerethető titokként ismerhető fel. A világ dolgai viszont értelemmel átláthatók. A teremtett valósággal szemben a szívünk mégis hajlamos arra, hogy bezárkózzon. A jövő megismerése egyszerre vonzó és ijesztő. Gyakran a jelen pillanat teljes elfogadása és értékelése is messze meghaladja a képességeinket. Aki megsejt valamit Isten fényességéből, az saját árnyékát is pengeélesen látni kezdi. „A te fényedben látjuk az igazi fényt”, mondja a zsoltáros (Zsolt 36,10). Önmagunk végső igazsága is Isten szemsugarában tárul fel, és ez létfontosságú – nélküle sohasem lehetünk szabadok, és nem is ismerjük meg magunkat úgy, ahogy Isten ismer minket.

Az „Igazság Lelke” azonban „elvezet a teljes igazságra”, és „a jövendőt fogja hirdetni nektek”, ígéri Jézus. Az Igazság egyfelől ő maga, akit a világ visszautasított, s akiben a hívek is gyakran csak félénk hittel hisznek. A Lélek a jövendő dolgokat hirdeti, hogy a felfedezzék bennük az Eljövendőt. Hogy a keresztények felfedezzék, Uruk velük van, mellettük áll, a világ kétes álarcai, keserű konstellációi közepette is. „Én vagyok, aki vagyok” – mondta Isten Mózesnek (Kiv 3,14). Én vagyok, aki pillanatról pillanatra feltárom magam, aki mindig ott leszek, amikor hívsz. A „teljes igazság”, amelyet Jézus ígér, nem „igazságok” sorozata, nem jövendő események naptárszerű listája, inkább a dolgok és események belső egységének feltárulkozása, ahogy Istenben együvé tartoznak és el is különülnek. A teljes igazság a Teremtő igazsága, aki napról napra feltárja magát teremtményeiben. A Lélek, akit Jézus megígér, feltárja Isten mélységeit (vö. 1Kor 2,10).

Mihez nem vagyunk elég erősek? Mit nem tudunk viselni, hordozni? Jézus mondata nemcsak azt jelenti, hogy az igazság bősége meghaladja az értelmünket és talán a szívünket is, hanem arra is utal, hogy mi keresztények képtelenek vagyunk arra, hogy ezt az igazságot a magunk erejéből kivigyük a világba. Amikor Jézus ígérete megvalósult, és eljött az Igazság Lelke, mindig úgy mutatkozott meg, mint aki egyesíti a sok különböző embert, mint aki megtalálja a sokasághoz vezető utat. Ezért lehetett az irgalom Lelke, ezért lehetett a sok, különféle nyelven megszólaló Lélek.

Pünkösdkor, az egyház születésének ünnepén, a Lélek arra indította az apostolokat, hogy megszólítsák a sok, különböző embert. Az Igazság Lelke ma is arra indít, hogy felismerjük azoknak az igazságát, megismerjük azok történetét is, akikkel találkozunk. A Lélek újítja meg az egyházat az Úr iránti hűségben és az emberek iránti türelemben: a velük való együttérzésben találjuk meg a Lélek indítását ahhoz, hogy Jézusról tanúságot tegyünk.

Forrás: Vatikáni Rádió