Menjetek Jézushoz, mutassátok meg neki szívetek sötét „zugát”!

Menjetek Jézushoz, mutassátok meg neki szívetek sötét „zugát”!

Július 9-én délben a Szentatya arra buzdította a híveket, hogy Jézusnál keressenek mindig felüdülést, mert ő bár nem tünteti el varázsütésre problémáinkat, erőt önt belénk, békét ad nekünk, és segít hordani terheinket. A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumban Jézus azt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhektől roskadoztok, én felüdítelek titeket” (Mt 11,28). Az Úr ezt a mondatot nemcsak néhány embernek, nemcsak barátainak mondja, hanem mindazoknak, akik belefáradtak az életbe és roskadoznak alatta. Ki érezheti kizárva magát ebből a meghívásból? Az Úr tudja, mennyire nehéz lehet az élet. Tudja, hogy sok minden megterheli a szívünket: a múlt csalódásai és sebei, aztán a terhek, amelyeket hordoznunk kell, a sérelmek, amelyeket el kell tűrnünk a jelenben, a jövővel kapcsolatban pedig bizonytalanság és aggódás tölt el minket.

Látva mindezt, Jézus első mondata egy meghívás: meghívás arra, hogy mozduljunk meg és reagáljunk: „Jöjjetek!” Amikor a dolgok rosszul mennek, elkövethetjük azt a hibát, hogy egyhelyben, elterülve maradunk. Nyilvánvalónak tűnik, mégis mennyire nehéz reagálni és megnyílni! Nem könnyű! A felhős időszakokban ösztönösen magunkba fordulunk, kesergünk, hogy mennyire igazságtalan az élet, mennyire hálátlanok a többiek, mennyire rossz a világ, és így tovább. Mindannyian ismerjük ezt. Nemegyszer volt már részünk ebben a kellemetlen tapasztalatban. Így, magunkba zárkózva, mindent sötéten látunk. Hozzászokunk a szomorkodáshoz, a szomorúság mindennapossá válik, padlóra küld minket: szörnyű dolog ez a búskomorság! Jézus viszont ki akar húzni minket ebből a „futóhomokból”, ezért így szól mindnyájunkhoz: „Jöjj!” – „Kicsoda?” – „Te, te és te…” A kiutat a kapcsolat jelenti, az, hogy kinyújtjuk a kezünket, és felemeljük a szemünket arra, aki igazán szeret minket.

Az nem elég ugyanis, hogy kilépünk magunkból, azt is tudnunk kell, hová menjünk. Mert sok úti cél illuzórikus: enyhülést ígérnek, de csak egy kicsit elterelik a figyelmünket, biztos megbékélést kínálnak és elszórakoztatnak, de aztán a korábbi magányban hagynak; ezek csak látványosságok, „tűzijátékok”. Ezért Jézus azt is megmondja, hová menjünk: „Jöjjetek hozzám!” Mi pedig sokszor, amikor nehézzé válik az életünk, amikor valami fájdalmas dolog történik velünk, keresünk valakit, aki meghallgat minket, egy barátunkat, egy szakembert… Ez nagyon helyénvaló, de ne feledkezzünk el Jézusról! Ne felejtsük el, hogy feltárjuk előtte magunkat, hogy elmeséljük neki az életünket, hogy rábízzuk az életünkben szerepet játszó embereket és helyzeteket. Alkalmasint vannak az életünkben olyan „zugok”, amelyeket sosem mutattunk meg neki, és amelyek homályban maradtak, mert sosem látták meg az Úr világosságát. Mindannyiunknak megvan a maga élettörténete, és ha van bennetek ilyen homályos „zug”, menjetek Jézushoz, keressétek fel az irgalmasság egyik misszionáriusát, menjetek el egy paphoz, menjetek… De menjetek el Jézushoz is, és meséljétek el azt Jézusnak. Ma ő mindannyiunknak ezt mondja: „Bátorság, ne add meg magad az élet terheinek, látva a félelmeidet és bűneidet ne zárkózz be magadba, hanem jöjj hozzám!”

Ő vár ránk, szüntelenül vár, nem azért, hogy varázsütésre megszabadítson minket a problémáktól, hanem hogy megerősítsen minket a problémákkal való küszködésünkben. Jézus nem szabadít meg minket az élet terheitől, de a szív szorongásától igen; nem veszi le vállunkról a keresztet, hanem együtt hordja velünk. És vele minden teher könnyűvé válik (vö. Mt, 11,30), mert ő az a felüdülés, amelyet keresünk. Amikor az életünkbe belép Jézus, vele jön a béke: az a béke, amely megmarad a megpróbáltatások, a szenvedések között is. Menjünk Jézushoz, időzzünk nála, találkozzunk vele mindennap az imádságban, folytassunk vele személyes, bizalmas párbeszédet, csillapítsuk éhségünket az élet kenyerével, amelyet ő ad: érezni fogjuk, hogy ő szeret minket, és vigaszt nyújt nekünk.

Ő az, aki kéri, szinte rámenősen kéri ezt tőlünk. Megismétli még a mai evangélium végén: „Tanuljatok tőlem […], és felüdülést talál lelketek” (Mt 11,29). És így megtanuljuk, hogy Jézushoz menjünk, és amikor a téli hónapokban egy kis felüdülést keresünk abból, ami elnehezíti a testet, ne felejtsük el az igazi felüdülést az Úrban keresni.

Segítsen minket ebben Szűz Mária, a mi édesanyánk, aki mindig gondunkat viseli, amikor fáradtak vagyunk, terhek alatt roskadozunk, és elkísér minket Jézushoz.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Bátrak vagytok, hogy ilyen napsütésben, ilyen hőségben eljöttetek ide, a térre! Ez igen!

Külön is köszöntöm a lengyel híveket, akik Chełmből, a lublini érsekségből (Lengyelországból) kerékpáron jöttek, és megemlékezem arról a nagy zarándoklatról is, amelyen ma a Mária Rádió lengyel családja részt vesz a częstochowai kegyhelyre. Kapcsolódjunk a lengyel népnek ehhez a zarándoklatához, és mondjunk el közösen egy Üdvözlégyet. [Üdvöz légy, Mária…]

Örömmel fogadom a Szeplőtelen Szent Szűz Szolgáló Nővéreit, és áldásomat adom a ma kezdődő egyetemes káptalanjuk munkáira. Köszöntöm a különböző országokból érkezett papokat is, akik részt vesznek a szemináriumi papnevelők tanfolyamán, amelyet a római Sacerdos Intézet szervezett.

Külön is köszöntöm a tajvani Puzangalan gyermekkórus tagjait, a kórus neve „reményt” jelent. Köszönjük éneketeket! Köszöntöm a Palazzolo sull’Oglióból jött Coro Alpinót [alpesi kórus] is, valamint a conversanói híveket.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: AFP