Michael Phelps számára sem mind arany, ami fénylik…

Michael Phelps számára sem mind arany, ami fénylik…

Michael Phelps számára az arany sem fénylett eléggé, amíg meg nem találta Istent. Minden idők legsikeresebb olimpiai versenyzője két évvel ezelőtt még az öngyilkosságot fontolgatta.

Sporteredményeinek köszönhetően óriási figyelem és csodálat irányult felé, mégsem talált békét a szívében. A legnagyobb sikerek idején belül ürességet érzett, melyet drogokkal és alkohollal próbált betölteni, ami viszont egyre lejjebb taszította a lejtőn: 2009-ben három hónapra eltiltották a versenyzéstől, miután napvilágra került egy fotó, amelyen füves cigit szív – de még ez sem akadályozta meg abban, hogy folytassa a féktelen életet; 2014 szeptemberében másodszorra is letartóztatták, mert kábítószer, illetve alkohol hatása alatt vezetett.

Ekkor csúszott a legmélyebbre: a letartóztatása utáni napokban bezárkózott, és folyamatosan ivott. Egy az ESPN amerikai sportcsatornának adott interjúban elmondta: „Nem volt önbecsülésem. Sem önértékelésem. Azt gondoltam, a világnak sokkal jobb lenne nélkülem. Arra jutottam, a legjobb, amit tehetek, ha véget vetek az életemnek.”

Nem vigasztalták az aranyak sem, és nem látott célokat maga előtt. Végül a családja és a barátai meggyőzték, hogy menjen el egy rehabilitációs központba, és nézzen szembe a démonaival. Eleinte nem akart megnyílni, de lassan elfogadta a helyzetét, és elindult a gyógyulás útján.

Mindebben szerepet játszott az a könyv is, melyet magával vitt: Rick Warren keresztény szerző The Purpose Driven Life. What on Earth Am I Here For? (A céltudatosan vezetett élet. Miért vagyunk a földön?) című kötete, amelyet a Baltimore Ravens amerikaifutball-csapat egykori játékosától, Ray Lewistól kapott. Nemcsak hogy elolvasta a könyvet, hanem meg is osztotta olvasmányélményét a többi beteggel – ennek köszönhetően kapta tőlük a „Mike lelkész”, „Mike prédikátor” becenevet.

Lelkesen köszönte meg a könyvet Ray Lewisnak: „Öregem, ez egy fantasztikus könyv! Ami történik velem most… atyaég… nem is tudom… nem is tudom eléggé megköszönni. Megmentetted az életemet.” Egy interjúban azt is hozzátette, ennek a könyvnek a hatására kezdte elhinni, hogy van valami fölötte álló, nagyobb erő a világban, és van értelme az életének.

Ugyan a sportolók megcsókolják érmeiket, melyek értelmet adnak az azt megelőző rengeteg munkának, de szeretetet nem kapnak tőlük. A szeretet, ami megalapozza a hitet, segít más perspektívából látni a dolgokat. Phelps nemcsak megtalálta a hitet a rehabilitáció alatt, hanem azt is felismerte, nyughatatlansága jelentős részben abból eredt, hogy édesapja nem volt jelen az életében. Szülei elváltak kilencéves korában, részben ezt az űrt próbálta betölteni az uszodabeli sikerekkel. Azonban miután a vizet már legyőzte, a fájdalmak újra elkezdtek felszínre kerülni.

Amikor eljött a családi hét ideje a rehabilitáción, Phelps találkozott édesapjával, és ez mindkettejük számára gyógyulást jelentett. Évek óta először ölelték át egymást, és a sportolónak ez az élmény segített a továbblépésben.

A rehabilitáció után pár hónappal pedig megkérte barátnője, Nicole Johnson kezét, akivel már régóta együtt járnak. Eljegyezték egymást, a riói olimpia utánra tervezik az esküvőt. Az eljegyzés után nem sokkal kiderült, hogy gyermeket várnak – kisfiuk születése újabb fordulópontnak bizonyult Phelps életében.

Amikor először foghatta kezébe a takaróba bugyolált kisbabát, Phelps elsírta magát: „Csak ott álltam, nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatódom, de annyira szíven ütött az egész: »Ez a mi kisfiunk.« És hirtelen teljesen máshogy látod, mi is a szeretet.”

A család iránti felelősségérzet miatt azt tervezi, ez az utolsó nagy verseny, visszavonul Rio után – és boldoggá teszi, hogy az elsőszülött gyermeke láthatta őt versenyezni a talán utolsó olimpiáján.

Forrás és fotó: Aleteia.org/ Magyar Kurír