Negyedik éve segíti a kisbabákat a Karitász

Negyedik éve segíti a kisbabákat a Karitász

Négy év, több mint ezer család, 26 ezer csomag pelenka, közel 73 millió forint összértékű támogatás – ezek a dm és a Katolikus Karitász együttműködésében immár negyedik éve megvalósuló, „Együtt a babákért” elnevezésű program eddigi mutatói – tájékoztat a Katolikus Karitász.

A Drogerie Markt (dm) és a Karitász közös kampánya 2014-ben is a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeiket támogatta. A kampányba 260 dm-üzlet kapcsolódott be, azaz 260 család részesülhet a támogatásból országszerte.

Az akció eredményeként a rászoruló családok 25 csomag pelenkát kapnak, ami mintegy fél évre elegendő mennyiség.

A novembertől tartó pontgyűjtési akció alatt a dm vásárlói hűségpontjaikat ajánlhatták fel adományként, amelyeket a szervezet pelenkák formájában továbbít a Karitász által kiválasztott családoknak.

A dm és a Karitász vezetői 2015. január 8-án, csütörtökön 10 órakor adták át az adományt több családnak.

Kép: Csapó Viktória

Forrás: Magyar Kurír