Nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne, hogy az Úr feltámadt!

Nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne, hogy az Úr feltámadt!

Magyar nyelvű könyörgés a húsvétvasárnapi szertartás során  

Ferenc pápa a Hollandiából érkezett virágdíszbe öltözött Szent Péter téren tartotta meg a húsvéti szentmisét, közel százezer zarándok jelenlétében. Amire a magyarok régóta vártak, ma ezen a szentmisén bekövetkezett: magyar hang szólalt meg a liturgia során és a hívek könyörgésében Kovács Szabolcs, a gyulafehérvári érsekség szeminaristája, a római Német-Magyar Pápai Kollégium növendéke imádkozott a Krisztusban hívők egységéért: „A Húsvétból fakadó új élet kegyelme győzzön le minden megosztottságot és haragot, táplálja a testvériséget és segítsen mindenkit az igazság keresésében!”.

Az egyház minden vereség, bezártság és félelem ellenére hirdeti: Állj meg, az Úr feltámadt!

Jóllehet a Húsvét ünnepén szokásos Urbi et Orbi üzenet a fő pápai megnyilatkozás, Ferenc pápa mégis rögtönzött homíliát tartott. „Ma az egyház megismétli, énekli és kiáltja: Krisztus feltámadt! De hogyan? Péter János, az asszonyok kimentek a sírhoz és azt üresen találták, ő nem volt ott. Szomorúságtól zárt szívvel mentek oda, a vereség szomorúságával. A Mestert, a ti Mestereteket, akit annyira szerettetek, kivégezték, meghalt. És a halálból nem tér vissza. Ez a vereség, ez a vereség útja, a sír felé vezető úté – mondta  pápa. Ám angyal szól nekik: Nincs itt, feltámadt! Ez az első hír arról, hogy „Föltámadt!”. Aztán jön a összezavarodottság, a szívek bezrulása és a jelenések. A tanítványok azonban egész nap bezárkózva maradtak az Utolsó Vacsora termében, mert féltek attól, hogy velük is megtörténhet az, ami az Úrral történt. Az egyház pedig meg nem szűnően ismétli a vereségeink, bezártságaink és félelmeink láttán: „Állj meg, az Úr feltámadt!”. De ha az Úr feltámadt, hogyan történhetnek  meg ezek a dolgok? Hogyan történhet ma is annyi szerencsétlenség, betegség, emberkereskedelem, háborúk, rombolás, megcsonkítás, bosszú és gyűlölet? Hol van az Úr? – kérdezte a pápa a homíliájában.

A feltámadás az elvetett kő titka, mely végül életünk alapja lesz

Tegnap egy súlyosan beteg fiatalembernek telefonáltam, aki művelt mérnök, és beszéd közben a hit jeléül ezt mondtam neki: Nincs magyarázat arra, ami veled történik. Nézz fel Jézusra a kereszten! Isten ezt tette a Fiával, erre nincs magyarázat.  Mire ő ezt felelte nekem: „Igen, megkérdeztem az Urat és ő igent mondott. De tőlem nem kérdezték, hogy akarom-e ezt”. Mélyen megérint ez minket és közülünk senkitől sem kérdik: Elégedett vagy mindazzal, ami a világban történik?  Kész vagy arra, hogy hordozd ezt a keresztet? A kereszt pedig megy előre, míg a Jézusban való hit zuhan alá. De az egyház továbbra is mondja:  „Állj meg, az Úr feltámadt!”. Ez nem képzelet, Krisztus feltámadása nem egy virágos ünnepély! Az szép, de ennél többről van itt szó. Az elvetett kő titka ez, mely végül életünk alapja lesz. Azt jelenti, hogy Krisztus feltámadt. A leselejtezés mai kultúrájában, ami nem hasznos, azt útfélre vetik, ahol Jézus, elvetett kőként, az élet forrása lesz. És mi is, az út apró kövecskéi, a fájdalom, a tragédia földjén, a Jézus Krisztusba vetett hittel értelmet találunk megannyi csapás közepette. Van értelme annak, hogy tovább tekintsünk és így szóljunk: Nézd, nincs fal! Van láthatár! Van élet! Van öröm! És van kereszt, ezzel a kétértelműséggel. Nézz előre, ne zárkózz be! Te kicsi kövecske, van értelme az életednek, mert ugyan kicsi kő vagy, de a szikla mellett, amit a bűn gonoszsága elvetett. Mit is mond ma az egyház megannyi gonoszság láttán? Egyszerűen ezt feleli: Az elvetett kő végül mégsem bizonyul elvetett kőnek. A kicsi köveket, melyek hisznek és a nagy kőhöz tapadnak, azokat nem vetik el, értelmük van és ezt a meggyőződését hirdeti az egyház a szíve mélyével: Krisztus feltámadt! Most mindnyájan gondoljunk egy kicsit a hétköznapi gondjainkra, az átélt betegségekre vagy a rokonainkéra! Gondoljunk a háborúkra, az emberi tragédiákra, és különösen is, alázatos hangon, virágok nélkül, Isten előtt és magunk előtt mondjuk: „Nem tudom hogyan, de biztos vagyok benne, hogy az Úr feltámadt!”. Fivéreim és nővéreim, ezt akartam most mondani nektek. Hazatérve, ismételjétek meg a szívetekben: Krisztus feltámadt! – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: REUTERS