Ötödször rendeztek görögkatolikus tudásolimpiát

Ötödször rendeztek görögkatolikus tudásolimpiát

Közel egyévnyi versenyzés és három levelező forduló után június 9-én rendezték meg a görögkatolikus tudásolimpia döntőjét a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán – számol be a Hajdúdorogi Metropólia honlapja.

A versenyre jelentkezők magyar nyelv, angol nyelv, német nyelv és liturgikus ismeretek területén mérettethették meg tudásukat 7–8. és 9–10. osztályosok korcsoportjában (a magyar nyelvi versenyben volt egy harmadik korcsoport is, az 5–6. osztályosoké.) Az idén már ötödik alkalommal megrendezett tudásolimpiára több mint 400 diák nevezett be. A három levelező fordulót követően a legjobbak vehettek részt a nyíregyházi döntőn.

A megjelent versenyzőket és tanáraikat Inántsy-Pap Ágnes tanárnő, a főiskola oktatója és a tudásolimpia megálmodója köszöntötte. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Görögkatolikus Egyház egy olyan nagycsalád, ahol a családtagoknak gondot kell viselnie a másikra, törődniük kell egymással. Nagyon fontosak a kapcsolatok és a kapcsolati háló, amely tulajdonképpen szeretethálóként értelmezhető. A hittudományi főiskola pedig küldetésének érzi, hogy ezen a szeretethálón keresztül felkarolja az ifjakat és a fiatalokat és segítse őket tanulásukban, fejlődésükben.

A diákok az írásbeli feladatlapok kitöltése után hét csoportba rendeződtek, így látogatták meg a belváros hét pontját. Megtekintették többek között a Szent Miklós görögkatolikus székesegyházat, a szeminárium kápolnáját és ebédlőjét, valamint a városházát is. A „városnéző” séta után vette kezdetét az eredményhirdetés.

A versenyzők és a díjazottak Kocsis Fülöp érsek-metropolita útravaló gondolatait vihették magukkal haza. A főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy ne elégedjenek meg a jelenlegi tudásukkal, hiszen a megszerezhető tudásnak csak töredékével rendelkeznek, és minél nagyobb ismeretanyag birtokába jutnak, annál alázatosabbnak kell lenniük.

Kép: Tatai Zoltán

Forrás: Magyar Kurír