Pápai részvéttávirat Carmen Hernández temetésére

Pápai részvéttávirat Carmen Hernández temetésére

Értesülve Carmen Hernández, a Neokatekumen Út társalapítója haláláról, Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Francisco Kiko Argüellonak Madridba, akivel 1964 ben Madrid egyik szegénynegyedében megalapították a katolikus lelkiségi irányzatot.

Ferenc pápa nagy együttérzéssel értesült a  társalapító hölgy haláláról, akinek hosszú életét a Jézus iránti szeretet és kiváló missziós lendület hatotta át. E fájdalmas órában a pápa lelkileg közel áll a rokonokhoz és az egész Neokatekumen Úthoz, amelynek Carmen Hernádez társalapítója volt, továbbá azokhoz is, akik a mozgalom révén felfedezték a keresztség szentségét és az állandó hitre nevelés fontosságát. „Hálát adok Istennek ezért az asszonyért, akit az Egyház iránti őszinte szeretet lelkesített, aki egész életében az Örömhírt  hirdette minden környezetben, nem feledkezve meg a társadalom peremére szorult szegényekről. Lelkét az Isteni Jóságnak ajánlom, hogy fogadja be az örök Húsvétba, és bátorítom azokat, akik őt ismeték és akik a Neokatekumen Úthoz tartoznak, érezzék át, tartsák elevenen az evangelizálás sürgető feladatát, együttműködve a püspökökkel és papokkal, a türelmet és az irgalmasságot gyakorolva mindenkivel.” Ferenc pápa végül Mária közbenjárást kéri és apostoli áldást küldi Madridba  Kikko Argüello társalapítónak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió