Római Szent Franciska özvegy, rendalapító

Római Szent Franciska özvegy, rendalapító

Franciska, a háziasszonyok védőszentje már gyermekként arra vágyott, hogy teljesen Krisztusnak szentelhesse magát, ám férjhez adták. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről; megalapította az obláták társulatát. 1440. március 9-én halt meg; V. Pál pápa avatta szentté 1608-ban.

Előkelő római családban született 1384-ben. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt.

Már hatévesen arra vágyott, hogy követhesse a vértanúkat és a szüzeket. Lelkiatyja, az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello előtt föltárta: egyetlen vágya, hogy szigorú rendbe lépjen, s teljesen Krisztusnak szentelhesse magát. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy férjhez adja. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment Lorenzo de Ponzianihoz.

Áhítatgyakorlatait és felebaráti szeretetcselekedeteit negyvenévi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleség és édesanya példaképe lett. Házasságukból hat gyermek született: közülük hárman csecsemőkorban, ketten hatévesen meghaltak.

Róma Trastevere városrészében, a Tiberis nyugati partján, a Szent Cecília-bazilika közvetlen szomszédságában éltek. Férje egy háborúban súlyosan megsérült; Franciska kitartó ápolásának köszönhetően épült fel. Néhány év múlva ellenséges csapatok törtek be házukba, egyetlen élve maradt fiát túszként elrabolták, házát felgyújtották, és amit csak találtak, elrabolták. Férje az újabb háborúból sebesülten tért vissza.

Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, sőt, ha kellett, koldulni is elment a szegények részére.

Később a hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket társulatba gyűjtötte, és 1425. augusztus 15-én megalapította a bencés harmadrendet, az obláták közösségét. A rend tagjai Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek, s karitatív szolgálatokat végeztek. Franciska 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővéreknek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett.

Férjét haláláig hűségesen ápolta, s csak utána, 1437-ben lépett be az általa alapított kolostorba. Itt fejezte be földi életét 1440. március 9-én. Halála előtt utolsó szavai ezek voltak: „Nyitva áll az ég! Az angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!”

Halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor az ő közbenjárására történt csodás gyógyulás.

Amikor V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: „Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától őrizte szüzességét, hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül kolostorban mutatott példát minden erényre.”

1608-ban avatta szentté V. Pál. Ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Róla nevezték el a korábbi Santa Maria Nova-templomot: mind a mai napig Római Szent Franciska-templom néven ismert ez a templom.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló