Rózsafüzér a barátaimmal: a szentekkel

Rózsafüzér a barátaimmal: a szentekkel

Amikor Margaret Rose Realy bencés obláta megosztott egy fotót rózsafüzéréről az egyik közösségi oldalon, többen rácsodálkoztak, hogy olvasója tele van érmékkel, melyek különböző szentekhez kötődnek. Válaszként publikált írását tesszük közzé.

Régen sok időt töltöttem egy barátnővel, akit a templomból ismertem. Beszélgetéseink alatt mindig szólt valami halk zene a háttérben. Ő minden zenét szeretett, lehetett az fúziós jazz vagy blues, klasszikus zene, country, kortárs, keresztény, vagy éppen Motown-remix (hiphop és groove). A zene adta meg az alaphangulatot, bármit is csináltunk épp együtt: kellemes Vivaldi szólt a kötéshez, country ritmusára készítettünk ebédet; néha könnyes szemmel nevettünk egy elhunyt detroiti barátunk régi tréfáin, vagy a lelkünket próbáltuk erősebbé tenni, hogy szembe tudjunk nézni a mulandósággal.

A rózsafüzér zenével van tele; ezeket a régi pillanatokat idézi fel. A rózsafüzér imádkozása ringató, a Szent zenéjére ringat. Az Üdvözlégy otthonos szavai belesimulnak a háttérbe, míg a Miatyánk a menny ritmusát adja hozzá.

Nem egyedül imádkozunk, hanem Máriával, akit arra kérünk, vigye imáinkat fia elé, és azokkal a szentekkel, akiknek karizmája illik kéréseinkhez, imaszándékainkhoz. Közösségben imádkozunk – és jó nagy a szentek közössége –, bár egyedül vagyunk.

Képzeljék csak el: hány képet tárol a telefonjuk vagy a fényképezőgépük? Többségük családtagokat és barátokat ábrázol. Vannak köztük képek, amelyekre rápillantunk, és elmosolyodunk; eszünkbe jutnak a közös kalandok, kihívások, küzdelmek és eredmények. Ha ezeket a képeket nézzük, a jóság, a szépség, a szeretet és a kitartás jutnak eszünkbe. Csak rájuk pillantunk, és hirtelen valami erő áramlik a napunkba. Sokszor, amikor ránézünk egy szerettünk fényképére, jobb emberek szeretnénk lenni; örülünk, ha örömet szerzünk másnak – jó, hogy létezem, és ők is léteznek. Ők azok az emberek, akiket szeretünk, és még ha csak a fotójukat látjuk is, máris megújulunk, és béke tölti el a szívünket.

A rózsafüzér pont ilyen. A zene a háttérben, miközben szent barátainkkal jövünk össze, és mindannyian beszélgetésbe: a közbenjáró vagy védelmező imák folyamába merülünk. Így szoktam rózsafüzért imádkozni, miközben kapcsolatba lépek a szentekkel, akiknek érméjét az olvasó szemei közé illesztettem.

Amikor megosztottam egy fotót az egyik rózsafüzéremről, sok kérdést kaptam: Miért választottam épp ezt és ezt a szentet? Honnan vannak az érmék? Meghatározott sorrend szerint kerültek föl az olvasómra?

Ha ki akarjuk választani, mely szentek érméit tegyük föl rózsafüzérünkre, azt egyszerűen és bonyolultan is kivitelezhetjük – akár egy életen át is tarthat ez a folyamat. Némelyik érme évtizedek óta függ az enyémen, másokat nemrég tettem rá.

Négyéves korom óta különösen szeretem Mária Magdolnát, az ő nevét választottam bérmálkozáskor – hozzá kötődik az első érme. Amikor bencés obláta lettem, Szent Hildegárdot választottam; az ő képmása és Szent Benedeké csak nemrég került az olvasómra. Vannak olyan szentek, akik maguk találtak rám: Szent Bakhita például akkor, amikor a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) kezelését tanultam; Sienai Szent Katalin pedig akkor, amikor az intruzív képek [tudatba betörő kényszergondolatok – a szerk.] gyógyításával foglalkoztam.

Szent Ferenc nem ökológiai vonatkozások miatt került föl a rózsafüzéremre, hanem hogy utat mutasson, amikor nem tudom, mihez kezdjek azokkal, akik nem fogadják el az Igét. Szent Márta akkor bukkant rám, amikor nyugtalanított a családom – és egész öregedő generációnk – sorsa. Szent Fausztina bevont a papokért, az együttérzésért és az isteni irgalomban való bizodalomért szóló imába. Pio atya utat mutat nekem a purgatóriumban szenvedő lelkekért mondott fohászban. Szent Mihály főangyal és Szent II. János Pál pedig megerősítenek, ha védelemre van szükség, vagy küzdeni kell.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló