Segítő szeretet és oktatás

Segítő szeretet és oktatás

Lehet már felvételizni a Szent Erzsébet Főiskolára

Egyetemi akkreditációt nyert a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munkás Főiskola – mondta lapunknak Herdics György címzetes apát, a bősi kihelyezett tagozat vezetője. Egyre bővülő lehetőségekkel várja a leendő hallgatókat a pozsonyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munkás Főiskola – közölte lapunkkal Herdics György.

Felidézte, az intézmény még a 2000-es évek elején alakult nonprofit társaságként, azzal a céllal, hogy az oktatáson túl, a névadó védőszent példáját követve harmadik világbeli nehéz sorsúakat is támogasson. Több mint száz ilyen program fut már, kórházakat és iskolákat egyaránt segítenek, például Afrikában, évente nagyjából ötvenezer beteget látnak el, ezer körüli az elvégzett műtétek száma. Ebben a munkában elsősorban a tanárok és a vezetés által felkért szakemberek vesznek részt, de diákok is közreműködhetnek. Sőt, nekik a tananyag elsajátítása mellett „kötelezően” szociális munkát kell végezniük helyben, intézményi szinten. Többen később ezen a területen helyezkednek el.

„A hitvallásunk tehát a segítő szeretet, amit nemcsak a világ távoli pontjain, de a környezetünkben, egészségügyi és szociális munkával is gyakorlunk. Talán ez az, ami megkülönböztet minket a többi intézménytől. Az biztos: ha valahol katasztrófa történik, a mieink ott vannak, segítenek” – magyarázta.

Az immár az egyetemi akkreditációt is elnyert főiskolának tizenháromezer hallgatója van, a bősi tagozatnál háromszázan tanulnak. Jelenleg a felvételi időszaka zajlik a magyar és szlovák nyelvű képzést is biztosító, így egyedülálló intézménynél. „Próbálunk Magyarországról is hívni jelentkezőket, Győr környékéről járnak is már hozzánk. Vonzóvá tehet minket az is, hogy kisdoktori fokozatot is lehet szerezni Bősön, és az azokra is vonatkozik, akik nem nálunk szereztek diplomát” – jegyezte meg.

Forrás: Magyar Hírlap

Fotó: internet