Soha ne zárjuk be az irgalmasság és megbocsátás kapuját

Soha ne zárjuk be az irgalmasság és megbocsátás kapuját

Legyőzöttnek látszik, királysága ellentmondásos

Krisztus a mindenség Királyának az ünnepe megkoronázza a liturgikus évet és az irgalmasságnak ez a szentévét – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Az evangélium ugyanis Jézus királyságát az üdvösség műve csúcspontjaként mutatja be, méghozzá meglepő módon: „Isten Fölkentje, a Választott, a Király” hatalom és dicsőség nélkül jelenik meg: a kereszten, ahol inkább legyőzöttnek látszik, semmint a győzedelmeskedőnek. Királysága ellentmondásos: trónja a kereszt, koronája tövisből van, jogara nincs, hanem nádszálat adnak a kezébe, nincs pompázatos ruhája, köntösétől megfosztották, ujján nem visel csillogó gyűrűt, de a kezét szögek verték át, nincs kincse, de eladják harminc ezüstért.

Országának nagysága nem a világ hatalma, hanem Isten szeretete szerint való

Jézus országa valóban nem ebből a világból való, hanem ahogy Pál apostol mondja a szentleckében, abban megváltást és megbocsátást találunk. Országának nagysága nem a világ hatalma, hanem Isten szeretete szerint való, egy olyan szeretet, mely képes elérni és meggyógyítani minden dolgot. Ezért Jézus szeretete leszállott egészen közénk, emberi nyomorúságunk közepette lakott, kipróbálta a legalantasabb állapotunkat is, az igazságtalanságot, az árulást és az elhagyatottságot. Megtapasztalta a halált, az eltemetést, a poklokat. Éppen ez indítja a mi Királyunkat a mindenség határai felé, hogy átöleljen minden élőt. Nem ítél és nem hódít meg bennünket, nem sérti meg a szabadságunkat, hanem utat tör magának az alázatos szeretetével, mely mindent megbocsát, mindent remél és mindent elvisel. Csak ez a szeretet győzte le és győzi le továbbra is az ellenségeinket: a bűnt, a halált és a félelmet.

Tegyük a mindenség Királyát, a történelem középpontját életünk Urává

Ma kedves testvéreim, meghirdetjük ezt a különleges győzelmet – folytatta a pápa – amivel Jézus az idők királya lett, a történelem Ura: a szeretet mindenhatóságával, mely Isten természete és saját élete, ami soha meg nem szűnik. Örömmel osztozunk annak a szépségében, hogy ilyen Jézus királyunk van: szeretetének uralma kegyelemmé alakítja a bűnt, a halált feltámadássá, a félelmet bizalommá. Csekély dolog lenne azonban Jézust csak a mindenség Királyának és a történelem középpontjának hinni, anélkül, hogy őt az életünk Urává tennénk: mindez üres marad, ha nem fogadjuk be őt és uralkodásának a módját személyesen. Segítenek ebben nekünk azok a személyek, akiket a mai evangélium elénk tár. Jézuson túl három figura tűnik fel: a bámészkodó tömeg, a kereszt tövében álló csoport és az egyik megfeszített. A továbbiakban Ferenc pápa e három csoport elemzésével tárta fel Krisztus királysága titkát.

Mi is kísértést érezhetünk arra, hogy távolságot vegyünk Jézus királyságától 

Az első csoport a körülálló nép, mely az evangélium szavaival ott állt és bámészkodott: egy szót sem szól, senki nem lép közelebb. A nép távol marad, hogy lássa, mi történik. Ugyanaz a nép, mely egykor Jézus körül tolongott, most távolságot tart tőle. Életkörülményeinkkel és be nem teljesült elvárásainkkal szemben, mi is kísértést érezhetünk arra, hogy távolságot vegyünk Jézus királyságától, hogy ne fogadjuk el gyökeréig alázatos szeretetének a botrányát, mely nyugtalanná teszi az énünket, mert kényelmetlen. Inkább az ablak mellett maradunk, félreállunk, ahelyett, hogy a felebarátainkhoz közelítenénk. De a szent nép, melynek Jézus Királya, arra hivatott, hogy az ő konkrét szeretetének az útját, hogy napról-napra kérdőre vonja magát: mit kér tőlem a szeretet, mire indít engem? Milyen választ adok Jézusnak az életemmel?

A legszörnyűbb kísértéssel szemben Jézus nem védekezik, továbbra is szeret és megbocsát

Van egy második csoport, mely többféle személyiségből áll: a nép vezetői, a katonák és a gonosztevő. Mindnyájan kinevetik Jézust. Ugyanazzal a sértéssel fordulnak hozzá: «Szabadítsd meg magad!» . Ez rosszabb, mint a nép kísértése. Úgy kísértik meg Jézust, ahogy a Gonosz tette az evangélium kezdetén, mert az lemond az Isten módjára való uralkodásról, követve a világ logikáját. Szállj le a keresztről és győzd le az ellenséget! Ha Isten vagy, mutasd meg a hatalmadat és a felsőbbségedet! Ez egy közvetlen támadás a szeretet ellen: «Szabadítsd meg magad!», ne másokat, hanem saját magadat. Az én kerekedik felül erejével, dicsőségével és sikerével. Ez a legszörnyűbb kísértés, az első és az utolsó az evangéliumban. Jézus pedig ezzel szemben, a maga sajátos módján, nem válaszol és nem is cselekszik. Nem védekezik, nem próbál meggyőzni, nem érvel a királysága mellett. Továbbra is szeret, megbocsát, az Atya akarata szerint állja ki a próbát, abban bízva, hogy a szeretet megtermi a gyümölcsét.

A szentév arra hív, hogy fedezzük fel Királyunk igazi arcát és az egyház fiatal és szép arcát

Jézus királyságának  befogadására arra vagyunk hívva, hogy mi is harcoljunk e megkísértés ellen, tekintetünket szegezzük a Keresztrefeszítettre, hogy mind hűségesebbek maradhassunk hozzá. Ezzel szemben közülünk is hányan megelégedünk a világ felkínálta megnyugtató biztonsággal. Hányszor is érezzük a kísértést, hogy leszálljunk a keresztről. A hatalom és a siker vonzásának az ereje könnyű és gyors útnak mutatta az evangélium terjesztését, gyorsan megfeledkezve arról, hogyan is működik az Isten országa. Az irgalmasságnak ez a szentéve arra hívott minket, hogy felfedezzük a középpontot, hogy visszatérjünk a lényegeshez. Az irgalmasságnak ez az ideje arra hív minket, hogy a Királyunk igazi arcát nézzük, amelyik Húsvétkor ragyog fel, hogy fedezzük fel az egyház fiatal és szép arcát, mely akkor tündököl, amikor befogadó, szabad és hűséges, szegény az eszközökben és gazdag a szeretetben és missziós. Az irgalmasság, miközben az evangélium szívébe visz, arra buzdít bennünket, hogy mondjunk le azokról a szokásainkról, melyek megakadályozhatják Isten Országának a szolgálatát és hogy a mi irányultságunkat Jézus örök és alázatos királyságában találjuk meg, nem pedig a mindenkori átmeneti királyságban és változékony hatalomban.

Isten pedig, alighogy megadjuk neki a lehetőséget, megemlékezik rólunk

Ferenc pápa végül a harmadik személyiség kapcsán a Jézushoz közeli gonosztevőt szemlélte, aki arra kéri őt, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön az országa. Ez az ember, egyszerűen csak Jézust szemlélve, hitt az ő országának. Nem zárult magába a bajaival és bűneivel, hanem Jézusra tekintett. Kérte, hogy emlékezzék meg róla és megtapasztalta az Isten irgalmát: Még ma velem leszel a paradicsomban. Isten pedig, alighogy megadjuk neki a lehetőséget, megemlékezik rólunk. Kész eltörölni teljesen és mindörökre a bűnt, mert az ő emlékezete nem rögzíti a megtett rosszat és nem tartja számon az elszenvedett sértést, szemben a mi emlékezetünkkel. Isten nem emlékszik bűnre, csak ránk, bárkire közülünk, mint szeretett gyermekeire. És hisz abban, hogy fel tudunk állni.

Soha ne zárjuk be az irgalmasság és megbocsátás kapuját

Végül Ferenc  pápa arra buzdított, hogy kérjük az Istentől ezt az élő és nyitott emlékezetet. Kérjük a kegyelmet, hogy soha ne zárjuk be az irgalmasság és megbocsátás kapuját, hanem mindig tudjunk túllépni a rosszon és a megosztottságon. Bízzunk mi is, ahogy az Isten teszi azt feltétel nélkül felénk. Mert ha be is zárjuk a szent kaput, az irgalmasság igazi kapuja nyitva marad számukra, ami pedig Krisztus Szíve – zárta homíliáját Ferenc pápa Krisztus Király ünnepén.

A szentmise végén Ferenc pápa kézjegyével látta a „Misericordia et misera” kezdetű apostoli levelét, mely az irgalmasság jubileum lezárásáról és az egyház előtt álló közvetlen feladatról szól. Ezt az apostoli levelet hétfőn mutatják be a sajtónak, de Ferenc pápa már a mise végén jelképesen szétosztott belőle pár példányt választott személyeknek és csoportoknak, mint Tagle bíborosnak, aki a világegyház egyik legnagyobb, a manilai egyházmegyének bíboros-érseke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: EPA