Szent Brúnó

Szent Brúnó

A karthauzi rend alapítójának élettörténetét idézzük liturgikus emléknapján, október 6-án.

Brúnó Kölnben született 1030 körül. Családjáról csak annyit tudunk, hogy az alsó-rajnai tartomány nemességéhez tartozott. Gyermekkoráról sincs adatunk, egy 12. századi krónika annyit mond, hogy Brúnó alapos műveltségre tett szert a vallásos és a világi irodalomban. Tanulmányait a kölni káptalani iskolában kezdte, és Reimsben fejezte be. Korán elkezdett készülni a papságra, felszentelése után a reimsi katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. 1056-ban átvette az akkor már híressé vált iskola vezetését, 1075-ben pedig az érsek kancellárrá nevezte ki.

Mint tanárt nagyon szerették Brúnót, sereglettek köréje a tanítványok, köztük a későbbi II. Orbán pápa is. Őt azonban sem fényes állása, sem a szellemi élet örömei nem elégítették ki. VII. Gergely pápa oldalán harcba szállt a simónia és a papság erkölcsi romlása ellen. A számára felkínált püspökséget nem fogadta el, és fogadalmat tett, hogy elhagyja a világot, és a szegény Krisztust fogja követni. Magányos és vezeklő életre készült.

Nyolc társával együtt elvonult Molesme közelébe, Sèche-Fontaine-be, hogy ott Szent Róbert irányítása alatt éljen, aki körül már kialakult a ciszterci rend magva. Brúnó azonban hamarosan fölismerte, hogy az ő hivatása nagyobb magányra szól, ezért hatodmagával Grenoble-ba ment. Itt tanítványa, Szent Hugó volt a püspök, aki a várostól 24 kilométerre északkeletre, az Alpok Chartreuse-völgyébe vitte őket, s 1078-ban itt építették fel első otthonukat.

A hely, ahol megtelepedtek, egy 1175 méter magasságban fekvő, hideg és nedves éghajlatú völgy volt, amelyet magas, zordon hegyek vesznek körül. A karthauziak – nevüket Chartreuse-ről kapták – hat évig éltek itt a csendes magányban, elrejtve a világ elől, anélkül, hogy regula szabályozta volna az életüket. Brúnó semmi mást nem kívánt meg a társaktól, csak a helyben maradásra vonatkozó fogadalmat. Nem is gondolt arra, hogy szerzetesrendet alapítson. Azt tekintette fontosnak, hogy a nagy szent remeték hagyományát folytassák.

A legenda szerint Brúnót a következő megrázó esemény indította el azon az úton, amely a karthauzi remeteségig vitte: Reimsben meghalt az egyik híres főiskolai tanár. A dómban ravatalozták fel, s a hívők sokasága és a papság három napon át folyamatosan zarándokolt a holttesthez, hogy búcsút vegyen a híres mestertől. Brúnó is elment a tanítványaival, hogy lerója tiszteletét.

Mikor a halotti zsolozsmában felhangzott ez a sor: „Responde mihi” („Válaszolj nekem”), a halott felült a ravatalon, és rémülettel kiáltott fel: „Hívnak az igazságos bíró, Isten elé!”, majd élettelenül visszahanyatlott. A jelen levő sokaság halálra váltan menekült ki a templomból. A következő napon ismét imádkozták a zsolozsmát, és a mondott sornál a halott újra felült, és iszonyatos hangon kiáltotta: „Elítéltek Isten igazságos bíróságán!” A harmadik napon is megismétlődött mindez, és a halott teljes kétségbeeséssel ordította: „Kárhozatra ítéltek Isten bíróságán!” A legenda szerint a történtek annyira megrendítették Brúnót, hogy elhagyta ragyogó tanári pályáját, és elindult a magányba, hogy egészen elmerülhessen Istenben.

1090-ben véget ért a remeték zavartalan élete: Brúnó egykori tanítványa, aki II. Orbán néven pápa lett, magához hívta egykori mesterét. Azt kívánta, hogy tanácsadóként álljon mellette, Brúnó pedig késlekedés nélkül útnak indult Itáliába. A remeteség szeretetét azonban magával vitte, ezért Rómában rövidesen könyörögni kezdett a pápának, hogy engedje vissza őt Chartreuse-be, vagy legalább arra nyújtson lehetőséget, hogy Rómában remeteséget alapítson. A pápa megértette mesterének és tanácsadójának szíve vágyát, ezért rendelkezésére bocsátotta a város egy csendes területét (ma itt áll a Santa Maria degli Angeli-bazilika), ahol Brúnó megkísérelte a pápa közelségében a remeteéletet. Azonban hamarosan a pápával együtt menekülnie kellett dél felé, mert az ellenpápa hívei az életüket veszélyeztették.

Dél-Itáliában, Calabriában  Rogerius normann gróf segítségével Brúnó megépítette a Santa Maria della Torre nevű karthauzi remeteséget. Tíz évvel később, 1101. október 6-án itt is halt meg.

Nem sok írás maradt ránk: két levele és egy zsoltármagyarázat, de e kevés írásból, s a már említett 12. századi krónikából és a kortársak tanúságaiból kitűnik, hogy korának egyik legjelentősebb személyisége és szentje volt. Ez az „igen mély szívű ember”, ahogy egy karthauzi szerzetes jellemezte, korának legmagasabb szintű műveltségének birtokában, ha kellett, tudott cselekedni, ám a szemlélődő életet mindennél többre tartotta.

Tiszteletét X. Leó hagyta jóvá 1514. július 19-én, majd XV. Gergely vette fel ünnepét a római naptárba 1623-ban október 6-i dátummal.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló