Szeplőtelen Szívem elvezet benneteket Istenhez – a Szűzanya fatimai üzenete

Szeplőtelen Szívem elvezet benneteket Istenhez – a Szűzanya fatimai üzenete

A fatimai jelenések centenáriumát előkészítő bizottság, a hétéves ünnepségsorozat harmadik évét, 2012-13-as ciklusát a Szűzanya júniusi jelenésének szentelte, mottóként pedig az akkor elhangzott üzenet legfontosabb mondatát emelte ki: „Szeplőtelen Szívem lesz a menedéked és az út, amely elvezet Istenig”.

Az eltelt száz év bebizonyította, hogy Mária Szeplőtelen Szíve az a fény, amely megvilágítja az egész fatimai üzenetet. Ez a fény nem volt felismerhető az első pillantásra. Kezdetben csak az üzenet alapvető részét, a bűnbánatot és az imát tartották szem előtt, azonban Lúcia nővér feltárta azokat a legbensőbb lelki szempontokat, amelyek az üzenet lényegéhez, Mária Szeplőtelen Szívéhez vezetnek. Ezáltal Fatima, mint az egyház legnagyobb jövendőmondó üzenete, egyedülálló jelleget kapott. Mária második jelenésekor nem pusztán bejelentette, hogy Fia meg kívánja alapítani ezt a tiszteletet, hanem meg is mutatta kezében a töviskoszorúval körülfont Szívet, elmagyarázta a gyermekeknek, hogy Isten szándéka szerint Szeplőtelen Szívének tisztelete a lelkek üdvözüléséhez vezető út.

A kis Jácinta nemsokkal halála előtt emlékeztette Lúciát különleges küldetésére, amelyet Mária bízott rá Szeplőtelen Szíve tiszteletét illetően. „Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szíve által adja nekünk. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt Mária Szeplőtelen Szívét is tiszteljék”. Különösen fontos, hogy megjegyezzük a tízéves kislány, ma már Szent Jácinta szavait és kövessük útmutatását: „A békét Mária Szeplőtlen Szívétől kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt”.

1917. június 13-a Lúcia nővér visszaemlékezése szerint

Június 13-a, Szent Antal liturgikus emléknapja, egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ünnep, hiszen az ország szülötte egyben az egyházközség védőszentje. Lúcia nővér így emlékezett erre a napra:

„Június 13-án tartotta plébániánk Szent Antal ünnepét. Az volt a szokás, hogy ezen a napon kora reggel kihajtottuk a nyájat, és 9 órakor újra betereltük, hogy templomba mehessünk. Édesanyám és nővéreim tudták, hogy mennyire rajongok az ünnepségekért, ezért így szóltak: – Kiváncsiak vagyunk, hogy elmulasztod-e az ünnepséget, és mész-e a Cova da Iriába, hogy azzal a Hölggyel beszélhess”.

Megjegyezzük: Cova da Iria – egy hegyoldalakkal körülvett földterület, Lúcia szüleinek a tulajdona volt. A völgy az elnevezést a portugál szentről, Irénről, azaz Iriáról, a hetedik században élt vértanúról kapta. A jelenések szimbolikáját gazdagítja ez a helyválasztás is, hiszen a görög eredetű név jelentése: a béke. Ebbe a béke völgyébe terelte a három gyermek a juhokat az első jelenéskor, május 13-án is, a Krisztus mennybemenetelét megelőző vasárnapon.

Egy hónap elteltével, június 13-ára már az egész környéken elterjedt a jelenések híre és egyre többen érkeztek a völgybe, hogy személyesen meggyőződjenek a valóságról. Több mint 50 ember várakozott már kora reggel óta a helyszínen, a nagy magyaltölgy alatt. A gyermekek szülei otthon maradtak, mert féltek a botránytól, ha kiderül, hogy a Hölgy látogatása pusztán csak képzelődés volt.

„Miután Jácintával, Ferenccel és még néhány ottlévő emberrel elimádkoztuk a rózsafüzért, újra láttuk a közeledő fénycsóvát (amelyet villámnak neveztünk), azután a Szűzanyát a tölgybokor fölött, éppen úgy, mint májusban” – folytatja emlékirataiban Lúcia nővér. „- Mit kíván? – kérdeztem. – Jöjjetek ide a következő hónap 13-án, imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, és tanuljatok meg olvasni! Később majd megmondom, mit akarok.

Kértem, hogy gyógyítson meg egy beteget. – Ha megtér, akkor még ebben az évben egészséges lesz. – Szeretném kérni, hogy vigyen bennünket magával az égbe. – Igen! Jácintáért és Ferencért hamarosan jövök. Te azonban egy ideig még itt maradsz. Jézus téged akar felhasználni, hogy az emberek megismerjenek és szeressenek engem. Meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki elfogadja ezt, annak megígérem az üdvösséget, és ezeket a lelkeket Isten úgy szereti, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék.

 – Egyedül maradok itt? – kérdeztem szomorúan. – Nem, gyermekem! Nagyon szenvedsz emiatt? Ne csüggedj el! Soha nem hagylak el, Szeplőtelen Szívem lesz menedéked és Istenhez vezető utad. Abban a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat. Jácinta és Ferenc a fénynek azon a részén állt, amely az ég felé emelkedett, én pedig azon a részén, amely a földre áradt. A Szűzanya jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, úgy látszott, mintha ezek a tövisek átszúrnák a szívet. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve, amelyet az emberek bűnei sebeztek meg, és amely engesztelést kíván. A Szűzanya akkor nem parancsolta meg, hogy ezt a titkot őrizzük, de mi úgy éreztük, hogy Isten erre kötelezett minket”.

Miért választotta Mária éppen a hónap 13. napját jelenése időpontjául?  – teszi fel a kérdést Michael Hesemann német író, „Fatima titkai” c. művében, amely a centenáriumra jelent meg a közelmúltban, magyar nyelven a Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában. Az író a következő magyarázattal szolgál: a kis pásztorok, tanulatlan gyermekek, akkor egyáltalán nem gondolkoztak ezen. Talán ez volt az első utalás Oroszországra, ahol 1917-ben még azt a Juliánus-naptárt használták, amely az orosz ortodox egyház egyházi naptáraként ma is érvényben van? A Gergely-naptár 13. napja ugyanis mindig a Juliánus-naptár szerinti hónap első napjának felel meg. Ezen túl Mária utalhatott a 13-as számmal a tizenkét apostolra, vagyis az egyházra és Fiára is.

Lúcia nővér azonban más értelmezésre jutott későbbi élete folyamán – olvassuk a kötetben. Szerinte a 13-as szám a Szentháromság titkát jelképezi, „egyetlen Isten három különböző személyben, Atya, Fiú és Szentlélek. Isten Anyja tehát a Szentháromságos Istenre utalt és ezzel a muzulmán próféta leánya nevét viselő településnek teljesen új jelentést adott”. Az Isten Anyja tette ezt, aki a Jelenések könyvében, az Apokalipszisben legyőzi a sárkányt és a kígyót.

A június 13-i jelenésnek szemtanúja volt többek között Maria dos Santos Carreira, aki mozgássérült fiával érkezett. Tanúságtételében többek között így írta le a jelenés végét: „Semmi mást nem láttunk, mint a fa fölött egy kis felhőt, amely lassan felemelkedett, és keleti irányba mozgott, míg végül már nem láttuk. A gyerekek némán álltak, majd Lúcia megszólalt: Most már nem láthatjuk őt. Visszatért az égbe, a kapuk bezárultak”. Odafordultunk ismét a csodálatos fa felé, és a legnagyobb meglepetésünkre azt láttuk, hogy mind elhajoltak keleti irányba, mintha valaki állt volna rajtuk. A tölgy minden ága és levele kelet felé fordult, mintha a Hölgy ruhájának szegély érintette volna őket”.

A Szűzanya megígérte, hogy még egyszer eljön Ferenc és Jácinta halála után. Erre 1925. december 10-én került sor, amikor Lúcia a spanyolországi Szent Dorottyáról nevezett nővérek kongregációjában élt. Ezzel a jelenéssel teljesebbé vált a fatimai üzenet. A beszámolót, amelyet néhány nappal a jelenés után írt, Lúcia nővér megsemmisítette, mert nem volt biztos abban, hogy nyilvánosságra hozhatja, hiszen Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete a titok része volt. A második változatot gyóntatójának parancsára írta le, egyes szám harmadik személyben, 1927. december 17-i dátummal.

Lúcia azon a napon megkérdezte Jézust, a tabernákulum előtt, hogyan teljesíthetné a Szűzanya Szeplőtelen Szívének tiszteletére vonatkozó kérést, amikor az el van zárva a titokban, amelyet a Szent Szűz rá bízott. Jézus tiszta hangon így felelt neki: „Leányom, írd le, amit kérnek tőled és mindent, amit a Szent Szűz kinyilatkoztatott neked a jelenésben, amelyben erről a tiszteletről szól, azt is írd meg. A titok többi részét tartsd titokban”. A szöveg, amely teljesen azonos az elsővel, de két évvel később íródott, a következő:

„1925. december 10-én megjelent Lúciának a Szűzanya és mellette fénylő felhőben egy gyermek. A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet a másik kezében tartott. A gyermek ezt mondta: Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlan emberek állandóan megsebzik, és senki sincs, aki engesztelné, és a töviseket kihúzná. Ezután a Szűzanya így folytatta: „Leányom, nézd tövisekkel körülvett Szívemet. A hálátlan emberek káromlásukkal és hálátlanságukkal állandóan megsebzik. Legalább te vigasztalj, és hozd tudomásukra ígéretemet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, ha öt hónapon keresztül minden első szombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet a rózsafüzér titkairól elmélkedve velem töltenek, hogy ezáltal engeszteljenek” – mondta a Szűzanya Lúcia nővérnek, hetedik, utolsó jelenésekor.

Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete a Fatimai üzenet központi témája. Fatima mindenképpen sok szempontból különbözik a többi Mária-jelenéstől, elsősorban azért, mert a Szűzanya nem csak ájtatossági gyakorlatok elvégzésével bízta meg a híveket, hanem megteremtette Szeplőtelen Szíve tiszteletének spiritualitását.

Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa 2000 júniusában Fatima üzenete címmel közzétett teológiai kommentárjában Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről szólva utalt rá, hogy a „szív” a Biblia nyelvén az ember középpontja, az értelem, akarat, érzület, ézékek együttese, ahol az ember a maga belső egységét és irányultságát megtalálja. A „Szeplőtelen Szív” Szent Máté (Mt 5,8) szerint olyan szív, amely megtalálta a belső egységet Istennel, látja Istent. „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” – olvassuk az evangéliumban. Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete nem más, mint közeledés ahhoz a szívbéli állapothoz, amelyben a „fiat”, a „legyen nekem a te igéd szerint” az egész emberi életet meghatározó központtá válik.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió