Szóban és tettel kinyilvánítani, hogy nem a gonoszé az utolsó szó…

Szóban és tettel kinyilvánítani, hogy nem a gonoszé az utolsó szó…

Ferenc pápa december 27-én kedden üzenetet küldött a 39. taizèi találkozóra, melyet ez alkalommal Lettország fővárosában, Tallinban tartanak meg december 28-a és január elseje között. Ortodox, protestáns és katolikus fiatalok ezrei és ezrei érkeznek a „Bizalom világméretű zarándokútjának” idei állomására, hogy együtt imádkozzanak a keresztények egységéért és a békéért a mostani mottó jegyében: „Együtt, hogy megnyissuk a reménység útjait”

Senki ne gondolhassa, hogy kívül marad Isten közelségén és gyengédségének a hatalmán

„Szóban és tettekkel kinyilvánítani, hogy nem a gonoszé az utolsó szó” – üzeni Ferenc pápa a Rigába elzarándokolt fiataloknak. „Napjainkban ugyanis sok fiatalt felforgatott és elbátortalanított az erőszak, az igazságtalanság, a szorongás és a megosztottság. Az benyomásuk támad sokuknak, hogy a gonosz erősebb mindenkinél”. Éppen ezért Ferenc pápa megismétli azt, amit a jubileumi év lezárásakor kelt „Misericordia et Misera” kezdetű pápai levelében hangsúlyozott: „Ideje van az irgalmasságnak mindenki és minden egyes ember számára, hogy senki ne gondolhassa, hogy kívül marad Isten közelségén és gyengédségének a hatalmán”. A pápa „különösképpen közel érzi magát a fiatalokhoz,akik elhatározták, hogy elhagyják a díványaikat, hogy együtt megéljék a bizalom zarándokútját”.

Ne féljetek saját korlátaitoktól, hanem növekedjetek az Úr Jézus Krisztusba vetett bizalomban

„Ortodox, protestáns és katolikus fiatalok, akik ezekben a napokban a valódi testvériség jegyében éltek – szól hozzájuk a pápa – ezzel kifejezésre juttatjátok, hogy a történelem főszereplői szeretnétek lenni és a nem hagyjátok, hogy mások döntsenek helyettetek a ti jövőtökről”. Üzenete végén így buzdítja őket Ferenc pápa: „Ezek a napok segítsenek benneteket abban, hogy ne féljetek saját korlátaitoktól, hanem növekedjetek az Úr Jézus Krisztusba vetett bizalomban, aki pedig hisz nektek és bízik bennetek. Roger testvér egyszerűségében, aki tudott tanúságot tenni, építsétek a testvériség hídjait és tegyétek láthatóvá azt a szeretetet, mellyel az Isten szeret minket”.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió