Több száz év után…

Több száz év után…

Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy a pálosok több száz év után ismét megjelentek a Székelyföldön. Ezt a hírt a Magyar Kurír hírportálján találtam meg.

A mai időkben, amikor az egyházmegyékben is, de főleg a szerzetes közösségekben bizony nagy probléma a papi illetve szerzetesi hivatások hiánya, ritka az ilyen hír. Mondhatjuk így: Rendhagyó esemény.

A valóság az, hogy P. Bátor Botond pálos tartományfőnök atya már néhány éve meg-megjelent a Székelyföldön. Hiszen a történelem folyamán már a XIV. században működtek pálosok a Székelyföldön. De sajnos, a szászsebesi országgyűlésen 1556-ban megpecsételődött a sorsuk. Ott ugyanis kitiltották a katolikusokat a fejedelemségből. Tehát a pálosokat is. Később, a katolikus reformi dején , a 17. század végén újra megjelentek Székelyföldön, Tövisen, Tordán, Illyefalván, Nagyvárad-olaszin, Szatmárnémetiben, Pálosremetén is működtek II. József rendeletéig.

És most, annyi év után ismét megjelentek a pálosok azon a vidéken. Ebben nagy érdeme van főtisztelendő Darvas-Kozma József atyának, a csíkszeredai esperes-plébánosnak – olvasom a hírportálon. Ő feújíttatta a hargitafürdői templomot és felépíttette az új plébániát.

A mi vidékünkön is találkozhatunk a pálosok múltjával. Ez nem csoda, hiszen a pálosok rendje az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Az 1400-as évek végén a Kárpát-medencében 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Csak Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

Szlovákia területén Marianka – Máriavölgy. Ez a helység Szlovákia legrégibb búcsújáró helye, ahol már 1377-ben találkozunk a pálosokkal, ahol a 17. század végén teológiai főiskolájuk volt. De említhetjük Šaštín – Sasvárt is, ahol a pálosok 1733-ban kezdenek kolostort építeni. Sajnos, II. József 1786-ban többek között a pálos rendet is megszüntette. Ez olyan drasztikus intézkedés volt és olyan szörnyű csapást jelentett, hogy ma is látatjuk e rendelet szomorú következményeit.

A közel múltban Podhájskán – Bellegszencsén jártam, ahol a rokonaim élnek. Ők említették, hogy környékükön is volt valamikor pálos kolostor. Sikerült egy helybelit megkérnem és ő elvitt arra a helyre. Döbbenetes volt a látvány.

Máriacsalád (Mariánska Ceľaď) – így hívták ezt a helyet. Itt állt a hatalmas kéttornyú barokk templom, az 1512-ben megépített kétemeletes pálos kolostorral. Több mint 250 évig éltek itt a szerzetesek, szolgálták a jó Istent, a tudományt, a földművelést és a környék lakosait.

És ma? Ma már csak épületrom, az ázott falak, ajtók, ablakok helye üresen. A kolostorrom néma tanúja a valamikori virágzó múltnak. A néma csend, a szótlan környezet, amelyet csak a száguldó szellő és a lenyugvó napsugár símogat. A fák süvítő sírása emlegeti az egykori virágzó, hasznos, imádságos csendes szerzetesi életet. Érdemes ma is e környezetben hallgatni szívünk dobogását, gondolni arra, mit jelent az ember meggondolatlan intézkedése, ha nem figyeli a lelkiismeret intő szavát.

Mennyivel más hangulat lehet ott Székelyföldön, Hargitafürdőn. Nálunk ez nem lehetséges? Gondolom, ez nem a jó Istentől, nem is a pálosoktól, hanem tőlünk is függ. Mert ha lenne sok imádkozó és gyermekszerető édesanya, komoly érdeklődés, ha lennének bátor fiatalok, akik mernék vállalni a jó Isten hívását, el lehetne indítani egy folyamatot, ami megteremtené a pálosok kezdeményezését.

De nem csak a pálosok álmodoznak az ébredésről. És nem csak álmodoznak. Ez is kell, de ez nem elég. Állhatatosan imádkozni kell. És kérni. És felragyog a remény csillaga.

 

Bartal K. Tamás O. Praem.

Írjon választ

Az email címe nem lesz publikálva. A kőtelező mezők ki vannak jelölve *

*

kettő × 1 =