Tag Archives: háború

Hölvényi György Irakról: Iskolákra van szükség a menekültek jövőjéhez

Valamennyit javult a helyzet Irakban, ami a keresztény menekültek helyzetét jelenti. A legfőbb feladat most az, hogy biztosítsuk az oktatást a gyermekeknek, és a megélhetési lehetőséget a szüleiknek – mondta el a Vatikáni Rádiónak adott interjúban a képviselő. Remélhetőleg az iraki kormány nem fogadja el azt a törvénytervezetet, amelyik kötelezővé tenni az iszlám felvételét a kiskorúaknak. Louis Sako iraki káld ... Bővebben »

Ferenc pápa homíliája: a gazdagsághoz ragaszkodás megosztja a családokat és háborút szít

„Jézus nem ítéli el gazdagságot, csak a gazdagsághoz ragaszkodást, mely megosztja a családokat és háborúkat provokál” – ezekkel a fő gondolatokkal magyarázta Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában tartott szentmise hétfői evangéliumát (Lk 12,13-21). A vallás ne legyen egy biztosító társaság „A gazdagsághoz ragaszkodás bálványimádás” – szögezte le Ferenc pápa a homíliájában. „Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, Istennek ... Bővebben »

Ferenc pápa: Jézus irgalmas. Aki nem bocsát meg, az nem keresztény

Béke, kiengesztelődés és irgalmasság – Ferenc pápa ezekre a fogalmakra építette szentbeszédét szeptember 10-én, csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya elítélte azokat, akik fegyvereket gyártanak a gyilkos háborúkhoz, ugyanakkor óva intett a keresztény közösségeken belüli konfliktusoktól is. Jézus a béke fejedelme, mert békét teremt szívünkben is. Ferenc pápa a napi olvasmányok alapján elmélkedett a békéről és ... Bővebben »

A Hirosimára ledobott atombomba 70. évfordulója

Hirosima, Japán, 1945. augusztus 6. reggel 8.15: az Egyesült Államok ledobja a háborús célra első alkalommal használt atombombát (Little Boy – kisfiú). 80 ezer a halott, 40 ezer a sebesült, 13 ezer az eltűnt személy, majd az elkövetkező években a sugárfertőzés miatt újabb ezrek vesztik életüket, összesen 250 ezer az áldozatok száma. Három nappal később augusztus 9-én, a második atombomba ... Bővebben »

A Jezsuita Menekült Szolgálat életmentő a háborús Aleppóban

A szíriai Aleppó városának lakói mindennap a halállal néznek szembe a kormány erők és a lázadók okozta bombázások és robbantások miatt, amelyek számos negyedet már elpusztítottak. A háború mellett a lakosságnak a túlélésért is küzdenie kell a súlyos humanitárius helyzet miatt az elektromos áram kimaradás és a krónikus víz-hiány következtében. A mindennapos halál és pusztítás közepette azonban a Jezsuita Menekült ... Bővebben »

A damaszkuszi apostoli nuncius nyilatkozata a szíriai helyzetről

Immár 350-re emelkedett Szíriában az úgynevezett Iszlám Állam fegyveres milicistái által elrabolt keresztények száma. 15 személyt kivégeztek, miközben saját falvaikat védelmezték a támadások során. A számadatokat Emanuael Youkhana archimandrita szerzetes tette közzé a „Szükséget Szenvedő Egyház” munkatársának. Hassake és Qamishli falvaiból közel ezer személyt telepítettek ki, a térségből 3000 személy elmenekült. A keresztények lakta 35 falu mindegyike üresen áll, senki ... Bővebben »

Majnek Antal püspök atya imát és böjtöt kér Ukrajna békéjéért

Kedves Testvérek! Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia sokadszor kér már minket az Ukrajna békéjéért való imádkozásra, amihez most kéri a böjtölésünket is. Valóban, tudjuk jól, hogy a lélek imájához mindig hasznos hozzátenni a test imáját is: az önmegtagadást és a böjtöt, különösen olyankor, amikor nagy bajban vagyunk. Ahogy a múltkor is utaltam rá, imádságunk, az emberek imája nem attól ... Bővebben »

A Szentszék figyelemmel követi a világ több részén kibontakozott válsághelyzeteket, köztük Kelet-Ukrajnát is.

A konfliktus kiterjedése láttán, mely számos ártatlan áldozatot szedett, Ferenc pápa több ízben felhívást intézett a béke érdekében. Imára szólította a híveket az erőszak következtében elhunyt vagy megsebesült emberekért; és a tárgyalások újrafelvételét sürgette. Ez ugyanis az egyetlen lehetséges kiút az erősödő vádak és reakciók logikájából. A pápa szavainak adott különféle értelmezésekkel – különösen a február 4-én, szerdán mondottakkal – ... Bővebben »

Lengyel posztumusz kitüntetések magyar főpásztoroknak

A lengyel köztársasági elnök többek közt négy katolikus főpap és Varga Béla atya érdemeit ismerte el a II. világháború idején hazánkba menekült lengyelek megsegítésében. A kitüntetéseket szeptember 18-án adta át Budapesten Roman Kowalski lengyel nagykövet. Éppen 75 éve, 1939. szeptember 18-án nyitotta meg Magyarország határait a világháború lengyel menekültjei előtt. Az erről megemlékező nagykövetségi ünnepségen Roman Kowalsi emlékeztetett rá, hogy ... Bővebben »

Az Európai Parlamentbe látogat november végén a pápa

Federico Lombardi szentszéki szóvivő szeptember 11-én megerősítette a hírt, miszerint Ferenc pápa elfogadta a meghívást, hogy ellátogasson az Európai Parlamentbe, és ünnepélyes ülés keretében beszédet intézzen annak tagjaihoz. A látogatásra november 25-én kerül sor – írja a Vatikáni Rádió. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke ezt megelőzően szeptember 11-én délelőtt Strasbourgban tájékoztatta a pápai látogatásról az elnöki konferenciát, amely a ... Bővebben »