Tag Archives: szentbeszéd

Ferenc pápa Havannában: nem eszméket, hanem konkrét embereket kell szolgálni

A kubai keresztényeknek nem “ideológiákat”, nem “eszméket” kell szolgálniuk, hanem konkrét embereket, elsősorban a legelesettebbeket – ezt a gondolatot fejttette ki vasárnap Havanna központi terén elhangzott szentbeszédében Ferenc pápa.     A kubai látogatáson tartózkodó katolikus egyházfő a Forradalom terén (Plaza de la Revolución) tartott misét. Az összesereglett kubaiak előtt, valamint Raúl Castro kubai és Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök jelenlétében ... Bővebben »

2015 legyen a béke éve az Úr gyengédségének ölelésében és Mária anyai oltalma alatt – a pápa az Úrangyala után köszöntötte a Szent Péter téren egybegyűlteket

Boldog és békés új esztendőt kívánok mindenkinek! – kezdte a Szentatya beszédét a több mint százezer emberhez fordulva. Január elsején délben a hívek hatalmas serege töltötte meg a Szent Péter teret és az odavezető széles utat. Mintha a szilveszter éjszakai ünnepi hangulat folytatódott volna a téren. Dobszó pergett, óriási kék léggömbök emelkedtek a levegőbe (a Szent Egyed Közösség római felvonulás ... Bővebben »

„Nem improvizálunk a szószékről”

„Nem improvizálunk a szószékről” címmel közöl cikket az Osservatore Romano pénteki száma az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció titkára, Arthur Roche érsek tollából. A szerző hivatkozik Benedek pápa Verbum Domini apostoli buzdítására: „A szentmise olvasmányos könyvének megfelelően prédikálni, valóban egy olyan művészet, amit gondozni kell”. Benedek pápa ezért is kérte, hogy „a megfelelő hivatalok gondoskodjanak olyan alkalmas eszközökről és kiegészítő anyagokról, ... Bővebben »