Tiltakozást váltottak ki a Ferenc pápa ellen Rómában kiragasztott plakátok

Tiltakozást váltottak ki a Ferenc pápa ellen Rómában kiragasztott plakátok

Agostino Vallini, Róma vikáriusa az utcákra kiragasztott, Ferenc pápát bíráló plakátok kapcsán így nyilatkozott: „A hívek és a városlakók nem érzik magukénak ezeket a plakátokat” – adja hírül az Avvenire, az olasz püspöki konferencia (CEI) napilapja.

Február 4-én, szombaton reggel az olasz főváros számos utcájában olyan plakátokat ragasztottak ki ismeretlenek, amelyeken a pápa haragos arckifejezéssel látható. Az aláírás nélkül megjelent plakát Ferenc pápa intézkedéseit kritizálja. Római dialektusban és tegező formában azt kérdezi Ferenc pápától, hova lett az irgalmassága: „Felügyelet alá helyeztél egyházi kongregációkat, eltávolítottál papokat, lefejezted a máltai lovagok rendjét és Szűz Mária ferenceseit, tudomást se vettél bíborosokról.”

Az engedély nélkül kiragasztott plakátok egy részét már a járókelők letépték egyet nem értésük jeleként, a maradékot az önkormányzat lefedette. Az olasz terrorizmusellenes nyomozóhatóság (Digos) nyomozást indított az utcai térkamerák felvételei alapján.

Az olasz katolikus napilap szerint valószínűsíthető, hogy az akció mögött azok a kisebbségben lévő egyházi csoportok állnak, amelyek nem értenek egyet Ferenc pápa tanításával, reformjaival, az átláthatóságra való törekvésével.

Agostino Vallini, a római egyházmegye pápai helynöke szomorúságának adott hangot, amiért ilyen névtelen, minden tiszteletet nélkülöző kritika jelent meg Ferenc pápa tevékenységéről: „A keresztény hívek és a város lakói nem azonosulnak ezekkel az igazságtalan vádaskodásokkal, és ismételten kifejezik megbecsülésüket, gyermeki tiszteletüket, hálájukat Róma püspökének, Szent Péter utódának személyes evangéliumi tanúságtételéért, evangelizációs tevékenységéért, és azért, hogy közel áll az emberekhez, különösen a szegényekhez.”

Az Egyházon belül és a közösségi oldalakon is rengeteg reakció érkezett, az emberek szeretetükről biztosítják Ferenc pápát. Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civiltà Cattolica folyóirat főszerkesztője Twitter-üzenetében azt kifogásolta, hogy a pápa elleni tiltakozást egyesek álnépies nyelven írták, mert azt a látszatot akarják kelteni, hogy az egyszerű emberek véleményét fejezi ki, miközben nekik maguknak fűződik érdekük hozzá. Véleménye szerint ez éppen annak a jele, hogy a pápa helyesen cselekszik, és ezzel sok bosszúságot okoz. Mások kevésbé finoman fejezték ki magukat a Twitteren, kifejezve a plakát alkotóinak rosszindulatát. Volt, aki egyenesen a gonosz lelkek művéről, más fasisztákról beszélt. Egyesek szerint olyan ez, mintha kitüntetést kapott volna a pápa, azt jelzi, hogy a falak, a rasszizmus ellen cselekszik.

Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa is ellenérzésének adott hangot, szerinte a plakát „az ördög műve, aki meg akar osztani minket”. A Tgcom24 online hírcsatorna kérdésére a bíboros elmondta, hogy az egyházi életben nem szabad ilyen módon cselekedni, és nem is szabad reklámot csinálni azoknak, akik névtelenül állnak elő véleményükkel. A bírált intézkedésekkel (a Máltai Lovagrend és a Szűz Máriának szentelt dél-olaszországi ferences rend ügye, a bíborosok levele) kapcsolatban kijelentette: „A pápa vezeti az Egyházat, ha probléma van, intézkednie kell.”

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: REUTERS