Toth atya – Szlovák-magyar származású szalézi misszionárius Jakutföldön

Toth atya – Szlovák-magyar származású szalézi misszionárius Jakutföldön

Jozef Toth 65 éves, szlovák-magyar családból származó szalézi misszionárius. 1992 óta Jakutföldön él, a helyi szalézi közösség három alapítójából mára csak ő maradt – a közösség azonban egy válságos időszak után újra gyarapszik.

– Miért lett szalézi misszionárius?

– Már kora gyermekkorom óta nagyon együtt éreztem az indián népességgel. A szalézi formációm kezdetén Sutka atyának, egy ecuadori szlovák misszionáriusnak köszönhetően kezdett vonzani, hogy az evangéliumot hirdessem más nemzeteknek. Ebben a hívásban megerősítettek a misszionáriusokról szóló filmek és Pravda atya afrikai levelei. Egyre nagyobb volt bennem a vágy, hogy megosszam a hitet más kultúrákból származó emberekkel.

Miért Szibéria, miért Jakutföld?

– Az amazóniai shuar törzs helyett. 1991-ben Pravda atya előzetes felmérést célzó kirándulást tett Szibériába, és mivel én nagyon lelkes voltam, a tartományfőnök, Kaiser atya megkért, hogy kísérjem el őt a három hónapos oroszországi útra. Novoszibirszkben megálltunk, és találkoztunk a katolikus püspökkel, akitől megtudtuk, hogy Aldanban (Jakutföldön) nagy szükség van hitoktatásra az állami iskolákban és a falvakban. Abban az időben még ortodox misszionáriusok sem érkeztek ide. Aldan egy kisváros (16 ezer lakossal), de mindenki nyitott volt felénk. És miután jelentést tettünk a feletteseinknek, 1991 végén az akkori rendfőnök, Viganó atya zöld utat adott. Ezután következett a három szalézi misszionárius felkészítése az 1992-ben induló missziós küldetésre. Én voltam a legfiatalabb a negyven évemmel. Szlovákiából, Pozsonyból indultunk július 11-én, és július 18-án érkeztünk meg Aldanba, Szamarán, Novoszibirszken és Chulmán át.

Melyek a legörömtelibb pillanatok Jakutföldön?

– A szentmise után mindig baráti beszélgetést folytatunk a plébániánk tagjaival, szabadon beszélgetünk missziós küldetésünk hatásáról. 1990-ben ez a hatás csodálatos volt. Két katolikus hölgy azt mondta: „Hit nélkül, katolikus hit nélkül az életünk más lenne. Az életünknek értelme lett, megváltozott az életszemléletünk, családias a kapcsolatunk a szomszédainkkal. Az, hogy itt vagytok velünk, ugyanazt a kemény szibériai életet élitek, ugyanazok között a zord időjárási viszonyok között, az egy erőteljes jel.” Nagyra értékelik misszionáriusi életformánkat, reményt ad számukra. Nagyon hálás vagyok ezért a hivatásért. És néha azon tűnődöm, hogy miért nem lesz minden szalézi misszionárius…

Számunkra – a peremvidékeken vagy a frontvonalban élő misszionáriusok számára – a szlovákiai tartomány missziós animációs küldöttje vagy a főbiztosok látogatása mindig nagy bátorítást jelent. Ugyanakkor Isten érintése a mi nagy erőnk!

– Melyek voltak a legnehezebb pillanatok?

– Sok szomorú pillanattal szembesültünk, mint például 1998 nyarán, amikor meghalt egy 13 éves lány az oratóriumban. Nehéz családból származott, de nagyon jó plébániai animátor volt, jó példa a plébániánk ifjúságának. Egy elkésett orvosi beavatkozás miatt korán felment a mennybe.

A mindennapi életben nem ütközök komolyabb nehézségekbe, mivel elfogadom a környezetemet. Ugyanakkor az első tíz év során végzett missziós pasztorációhoz képest, amikor élénk és egyre gyarapodó közösség vett körül minket, nagyon más időszak következett 2002 után, amikor a növekedés leállt, és mindössze két szalézi misszionárius maradt. Fájdalmas időszak volt. 2011 óta a helyzetünk ismét javul, most a megfelelő úton járunk.

– Mi a legfontosabb Jakutföld evangelizálásában?

– Hogy megismerjük az embereket, a jellemüket, a kultúrájukat és a vallásukat, és mélyebb személyes kapcsolatokat építsünk ki. Részemről is több szakmai missziós felkészítésre lenne szükség. Amikor barátként közelítek hozzájuk, az emberek nyitottak, megosztják a fájdalmukat és érzéseiket. A személyes kapcsolat Jézussal a legmélyebb vágyam. A falusi evangelizációs látogatás során sok bátorítást kapunk a világi vezetőktől és az idősebbektől. Hasonlóan fontos közelebb kerülni a mai fiatalokhoz.

– Milyen hatást gyakorolt Jakutföldre a 25 szalézi és 120 önkéntes jelenléte és szolgálata az elmúlt 25 évben?

– Nagyra becsüljük önkénteseink elkötelezett gyakorlati szolgálatát, a házimunkát (a konyhában, a ház körüli munkákban) és különösen az oratóriumban végzett animátori munkájukat. Sok időt töltenek a helyi gyerekekkel és fiatalokkal, és nagyon hatékonyan segítenek minket a küldetésünkben (zenei és más foglalkozásokat tartanak, valamint katekézist orosz nyelven). A helyi közösség is erősebbé vált nekik köszönhetően (gyónásra és más hitéleti gyakorlatokra való felkészítést is végeznek). Az Aldan közelében levő falvakban vagy Jakutszkban nélkülözhetetlen részévé váltak a tágabb oktató-lelkipásztori közösségünknek. Nem volt könnyű nekik egyedül maradni, egyetlen önkéntesként; nem könnyű számukra itt élni a honvágy, a kíméletlen éghajlat és a nehéz nyelv miatt. Mindig könnyebb volt, ha legalább ketten együtt teljesíthettek szolgálatot valahol. Több jakut önkéntes is volt velünk, akik fontos szerepet játszottak a küldetésünk során.

– Miért választja sok jakut a Katolikus Egyházat?

– A jakut emberek számára az ő istenük „túl magasan van”, nincs esélyük kommunikálni vele, csak a szellemek révén, a sámánok közvetítésével. Különböző szellemeik vannak, vallásuk a sámánizmusban gyökerezik. Amikor mindennap tanítottam egy 1700 lakosú jakut falu iskolájában, megismertem a diákok szüleit. Megkérdeztek: „Miért hiszel Jézus Istenében? Ki Jézus?” És én igyekeztem válaszolni és megosztani velük a hitemet. Gyermekeik részt vettek a nyári Don Bosco-táborokban, és a kegyelem és a hit iránti vágyuk lassan növekedett. Az iskolában még senki sem beszélt Jézus Krisztusról. Öt év elteltével a faluban megkeresztelkedett az első család, és a katekézis beindult.

– Hogyan lehet barátságot kötni az ortodox papsággal és hívőkkel?

– Kezdetben nagyon óvatosak voltak velünk kapcsolatban. Hallhattunk ilyen megnyilatkozásokat: „Miért jöttetek ide? Ez a mi területünk…”. Problémát jelentett a hittérítő tevékenység, a püspökünk kért, hogy legyek óvatos. De az első találkozásunk után sok személyes kapcsolatot, barátságot kötöttünk, látogatva a családokat. Most jó barátok vagyunk a három aldani ortodox parókia papjaival. Amikor találkozunk rendezvényeken vagy a városban, tisztelettel üdvözöljük egymást, és élvezzük a lelki találkozást is. A következő lépés valamilyen konkrét közös fellépés lenne. Egy barátunk azt mondta: „Tizenöt év kellett, hogy mindezt megértsük. Azelőtt úgy éreztük, hogy a versenytársaink vagytok, de elismerjük, hogy a saját utatokat járjátok, és van elég munka és hely mindenkinek, kölcsönös tisztelettel egymás iránt.” A püspökök és a pátriárkák találkoznak, Ferenc pápa találkozik a moszkvai pátriárkával, és ez jó példa számunkra is, itt, a peremvidéken.

– Mit jelent az ön számára a három év mongóliai missziós tapasztalat (2001–2004)?

– Mongólia volt az első hittérítő szerelmem, a vágyam, mivel régi álmom volt, hogy Mongóliában éljek, már tíz évvel azelőtt, hogy Ulánbátorba érkeztem volna 2001-ben. Ott otthon éreztem magam a természetben, az emberek közt és a kultúrában. A nemzetközi közösség új élmény volt, és egyre inkább összetartottunk. Miután visszatértem Jakutföldre, szomorú voltam, de mivel 2004-ben az itteni első misszió válságban volt, elfogadtam a szlovák tartományfőnök meghívását; csak ketten maradtunk itt szaléziak.

Igen, még mindig szívesen gondolok rájuk, és üdvözlöm a mongóliai misszionáriusokat és az embereket, a volt növendékeinket és más barátainkat. Örömmel fogok visszatérni Mongóliába egy rövid látogatásra. A növekvő nemzetközi közösség nagyszerű, gazdagító tapasztalat volt.

– Milyen segítségre lenne szüksége a jakutföldi küldetéséhez?

– Örülünk és hálásak vagyunk a fiatalabb misszionáriusokért, az első két helyi hivatásért és különösen az ide érkező fiatalabb, nem szlovák misszionáriusokért. Van hely, ahol az ifjúság és az oratórium újjáéledhet, a testvéri közösség sokkal egységesebb, mint a múltban. Minden helyszínen legalább három-négy rendtársra lenne szükségünk. És most növekszünk, és igyekszünk kísérni az újonnan érkező misszionáriusokat. A gyakori jakutföldi látogatások is hasznosak a lelkesedésünk, az iránykeresés szempontjából.

– Mit jelent a jakut misszió a szlovák tartományi közösség számára?

– A tartományunk szélesebb megnyitását, életadó mozgalmat, áldást a helyi szlovák közösségeknek az imádságban, jókívánságokat az önkéntesek és jótevők felé, akik most megtapasztalták az egyetemes egyházat – az egymástól nagy távolságra levő katolikus közösségeket: 530 kilométer a távolság Jakutszk és Aldan között, 2500 kilométer a magadani plébániától, 1600-3000 kilométer más szibériai plébániáktól…

Forrás és fotó: Szaléziak.hu/ Magyar Kurír