Vállaljuk a megaláztatásokat, hogy hasonuljunk Jézushoz

Vállaljuk a megaláztatásokat, hogy hasonuljunk Jézushoz

Az alázat a keresztény élet elengedhetetlen adománya – húzta alá kedd reggeli homíliájában a Szentatya. A mai olvasmány Izajás próféta könyvéből (vö. Iz 11,1-10) az eljövendő messiásról szól. Ennek kapcsán Ferenc pápa rámutatott: minden keresztény olyan, mint egy apró sarj, amelyen az Úr lelke nyugszik, a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke. A Szentlélek ajándékai ezek. A rügy kicsinységétől a Lélek teljességéig. Ez az ígéret, ez Isten Országa. Ez a keresztény élet.

A keresztény a maga kicsinységétől halad a Szentlélek teljessége felé

Tudatában kell lennünk, hogy mindannyian annak a gyökérnek a hajtásai vagyunk, amelynek a Szentlélek erejével kell növekednie egészen a bennünk lévő Szentlélek teljességéig. És hogy mi a keresztény feladata? Csupán annyi, hogy őrizze a benne növekvő sarjat, őrködjön a növekedése, a Szentlélek fölött – magyarázta a pápa. Ami pedig a keresztény életstílust illeti, az olyan, mint Jézusé, alázatos.

Hit és alázat kell ahhoz, hogy elhiggyük: ez az apró rügy eljut a Szentlélek ajándékainak teljességére. Alázat kell ahhoz, hogy elhiggyük: az Atya, a menny és a föld Ura – ahogy a mai evangéliumi szakaszban olvassuk (vö. Lk 10,21-24) – ezeket a dolgokat elrejtette a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentette ki. Alázat az, amikor kicsik vagyunk, mint a rügy, mely apránként növekszik minden nap, és amikor kicsinységünkben szükségünk van a Szentlélekre, hogy tovább menjünk életünk teljessége felé.

Elfogadni a megaláztatásokat hasonlóvá tesz Jézushoz

Van, aki azt hiszi, hogy alázatosnak lenni abból áll, hogy jól neveltek vagyunk, udvariasak, behunyt szemmel imádkozunk… Pedig nem, nem ezt jelenti az alázatosság. Honnan tudhatjuk tehát, hogy alázatosak vagyunk-e vagy sem? – tette föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Van egy jel, az egyedüli, amely ezt megmutatja: ha elfogadjuk a megaláztatásokat. Az alázat megaláztatások nélkül nem alázat. Az a férfi, az a nő alázatos, aki képes elviselni a megaláztatásokat, mint ahogyan Jézus, a nagy megalázott viselte a megaláztatásokat. Gondoljunk a sok szentre, akik nemcsak elfogadták, de egyenesen kérték a megaláztatást, hogy hasonuljanak Jézushoz. Fohászkodjunk, hogy az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy őrizni tudjuk ezt a kicsinységet a Szentlélek teljessége felé, és ne feledjük el a gyökeret és a megaláztatások elfogadását – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió