Vallás, média, nyilvánosság – konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Vallás, média, nyilvánosság – konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Vallás, média, nyilvánosság címmel rendeztek konferenciát március 3-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. A konferencián előadást tartott Hans Joas német szociológus is, a berlini, erfurti és chicagói egyetem egykori professzora.

A Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet által szervezett konferencia nyitó előadását Hans Joas német vallásszociológus tartotta Európa vallási szempontból plurális jövője címmel. Az előadás kiindulópontjaként Joas egy korábbi pódiumbeszélgetésre utalt, amely során felmerült annak gondolata, hogy „aki ma még hinni tud, az intellektuális szempontból nem nevezhető becsületesnek”. A német professzor ebből az állításból kiindulva tette fel a kérdést: „Mit lehet intellektuálisan válaszolni a hitre; hogyan lehet intellektuálisan képviselni a hitet?”

Majd felvetette az előbbiekből következő újabb kérdést: amennyiben az intellektus és a hit egymással szemben áll, úgy mivel magyarázható a vallás iránti fokozott érdeklődés a nyilvánosság területén? Ennek megvilágításához olyan jelenségeket említett, mint az európai migráció, illetve az iszlamizmus keretében elkövetett terrorcselekmények, amelyeknek vallási megítélése egyre jobban előtérbe került a nyilvános médiában. Joas azonban ezeken túlmenően egy mélyrehatóbb elemzési kísérletet tárt a hallgatóság elé, amely az európai gondolkodástörténetre fókuszálva vizsgálta modernitás, szekularizáció és vallás kapcsolatát.

Abból a szinte már általánossá vált nézőpontból indult ki, amely szerint az ember mint antropológiai lény eredendően vallásos, és amennyiben vallásosságát nem gyakorolja, moralitását is elveszíti. Ezzel együtt megemlítette azt a nem hívők körében elfogadott álláspontot, amely szerint a modernizáció a vallás hanyatlásához fog vezetni. Előadásának további részében visszatekintve a 18. században kialakuló társadalomtudományok nézőpontjához, azt a mai tudományos diskurzussal összevetve arra a megállapításra jutott, hogy nincs egyértelmű kapcsolat modernizáció és szekularizáció között, azaz a modernitás nem jelenti feltétlenül a vallás visszaszorulását.

A kereszténység európai jelenlétével kapcsolatban Novalis gondolataiból kiindulva tette fel a következő kérdéseket: Volt-e olyan kor, amikor Európa homogén volt vallási szempontból? Lehet-e azt állítani, hogy Európa ma teljes mértékben szekuláris? Valamint: A jövőben Európa teljes mértékben keresztény lesz-e? (E három kérdést Novalis azon vélekedésével kapcsolatban tette fel, amelyet a szerző a 18. század végén fogalmazott meg, és amely szerint Európa keresztény egysége a jövőben, a jelen korral ellentétben, újra meg fog valósulni.) Joas felhívta a figyelmet nemcsak az európai zsidóság történelmi jelenlétére, hanem az Ibériai-félszigeten a középkorban tért hódító iszlámra, az észak-európai területeken, különösen Litvániában a kereszténységgel szorosan együtt létező pogány vallási hagyományokra, a reformációra stb., amelyek mind azt mutatják, hogy Európa történelme folyamán soha nem volt homogén vallási tekintetben.

A szekularizációval kapcsolatban kiemelte a kommunista diktatúrák szerepét, és hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy a diktatúrák utáni vallási újraéledést megítélhessük, az az előtti vallásos tradíciókat és állapotokat kell tüzetesebb vizsgálat alá venni.

A harmadik kérdéssel kapcsolatban rámutatott: a kereszténység európai jövője nemcsak a muszlim bevándorlóktól függ, hanem magának a kereszténységnek Európába való beáramlásán is, hiszen sok területről érkeznek gyökeresen más vallási hagyományokkal rendelkező népcsoportok. Az ezekkel való kapcsolat kialakításán múlhat Európa vallási jövője. Amint hangsúlyozta, hívőknek és nem hívőknek meg kell találniuk az egymással való békés együttélés formáit, amelyek lehetővé válnak azon az alapon is, hogy mind a korábban említett keresztény feltevés (amely szerint a vallás gyakorlásával az erkölcs is megromlik), mind pedig a nem hívők álláspontja (a modernizáció egyértelműen mutat a szekularizáció felé) érvényét veszítette az empirikus kutatások fényében.

A következő előadásban Hidas Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének vezetője mutatta be Hans Joas munkásságát (Hans Joas – egy szellemi életút állomásai). Joas gondolkodásának egyik meghatározó elemét, a kreatív cselekvés lehetőségét elemezte, illetve kitért vallás és szakralitás kapcsolatára is: ha a szakralitás egy mindig lehetséges élmény, akkor miért van, és szükség van-e egyáltalán vallásra? – tette fel Joas nyomán a kérdést. A német gondolkodóhoz kapcsolódva rámutatott, hogy a vallás nem antropológiai szükségszerűség, hanem tapasztalat, amely az emberi önátadás képességében találja meg alapját. Joas látásmódja szerint a hit az egyéni élmények és a közösségi értelmezések keresztmetszetében helyezkedik el.

P. Szilcz Dóra, a PPKE BTK Kommunikációtudományi Tanszékének oktatójaSzekuláris kontra szakrális? – Vallási diskurzus és érvelhetőség a posztmodern korban címmel tartott előadásában a hit átadásának, a kereszténység kifejezhetőségének kérdésére helyezte a hangsúlyt, a privát és nyilvános szféra fogalmi áttekintésének segítségével. Előadásának egyik lényeges pontja a „vallás mint magánügy” kifejezését érintette, amely kapcsán annak a kereszténységen belül meghúzódó problémának a mélyére próbált tekinteni, amely a vallási tapasztalatok személyességének mediatizálhatóságában rejlik. Gondolatmenetében a vallási tartalmak médiában való megjelenítésének problémáját járta körül, illetve rátért a párbeszéd lehetőségének feltételeire is hívők és nem hívők között. Aquinói Szent Tamás lokúció-illumináció fogalompárján keresztül kifejtette, hogy keresztény tartalmakat csak úgy lehetséges átadni, ha azokat illuminatív módon, azaz a másik fél számára megvilágító jelleggel tudjuk közvetíteni.

A délelőtti szekció utolsó előadásában Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének tanszékvezető tanára Hans Joas gondolkodásmódjához közelítve próbálta meg az elmúlt huszonöt év vallási és társadalmi átalakulásait elemezni. Sebzett identitás – a kelet-közép-európai átmenet vallástudományi értelmezéséhez című előadásában arra tett kísérletet, hogy a Joas által bevezetett kontingenciafogalmon keresztül (amely az egységes világ rendjének felbomlására utal) értelmezze a kelet-közép-európai régióban történt etnikai és társadalmi tragédiákat, amelyek meglátása szerint képessé teszik a háborút viselt feleket a békét újra előteremtő kreatív gondolkodásra, és ezzel együtt felhívják figyelmünket a személyes felelősségre is. Máté-Tóth András hangsúlyozta, hogy a kreatív gondolkodáshoz meg kell haladnunk nemcsak a társadalmi, hanem a vallási hagyományokat is.

A délutáni szekciót Andok Mónika, a PPKE BTK Médiatudományi Tanszékének oktatója nyitotta meg. Előadásában média és gyakorlat összefüggéseit elemezte (A média mint gyakorlat. A média fogalmának új megközelítése és ennek érvényessége a nyilvánosságelméletekben). Andok Mónika rámutatott, a médiatechnika fejlődésével az emberi cselekvések is radikálisan átalakultak. A több gondolkodási irányt bemutató előadásban olyan kérdések kerültek előtérbe, mint „hogyan integrálódik a média a hétköznapi ember életébe?”; „hogyan írható le a médiát használó, vagy a médiában megjelenő közösség?”; illetve „mit jelent az egyének számára a média?”

A következő előadásban Kovács Ákos, a PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetője a keresztény egyházak nyilvánosság iránti igényéről mint az önértelmezés megteremtésének eszközéről beszélt (A vallás a mediatizált demokráciában – résztvevők, platformok, stratégiák). Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiában való vallási jelenlét törekvése egyfelől az említett önértelmezésből fakad, másfelől megjelenik a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalás igénye is, illetve ehhez kapcsolódik azoknak a problémáknak a médiában való reprezentálása is, amelyek kívül esnek a szekuláris média hatókörén. Kovács Ákos rámutatott arra is, hogy a vallási tartalmaknak figyelemfelkeltő szerepük is van, amely által a saját álláspont radikális képviselete jelenik meg.

A konferenciát lezáró előadásában Görföl Tibor, ugyancsak a Pázmány Médiatudományi Tanszékének oktatója vallás és erőszak kapcsolatáról beszélt három nézőpontot kiemelve. Elsőként a vallásfogalom problematikusságára és a definiálás szükségességére hívta fel a figyelmet, majd rátért a szent és a profán elkülönítésére, ezt követően pedig a spiritualitás fogalmát próbálta meghatározni. Ez a kezdeti definíciós kísérlet azért volt elengedhetetlen, mivel vallás és erőszak egymással összekapcsolt fogalmait nem lehet anélkül tárgyalni, hogy magát a vallást ne határoznánk meg. Illetve, ahogyan az előadásából kiderült, a vallásról alkotott nézőpontok szorosan összekapcsolódnak a vallásban megjelenő erőszakkal.


Három szerzőre hivatkozva (Girard, Assmann, Jaspers) mutatta be a vallásról alkotott különböző elgondolásokat. Girard elméletében a vallás lényegét az az erőszak jelenti, amely egy bűnbak megnevezésében, kivégzésében, majd annak istenné nyilvánításában jelenik meg. Ez a vallási minta ismétlődik Girard szerint a történelem folyamán, amely alól Jézus halála jelenti a kivételt. Assmann elmélete szerint a monoteizmus inherens erőszaktevő a politeizmussal szemben, amennyiben a monoteista vallás az elutasítás gesztusával él.


A Jasperhez köthető tengely-elmélet Görföl Tibor meglátása szerint az előző kettővel szemben a leginkább gyümölcsöző, hiszen Jaspers a Krisztus előtti 8–2. század közötti vallástörténeti fordulatról is beszél, amely számos tekintetben meghaladja a valláshoz kapcsolódó erőszakos cselekedeteket, így például a családi kötelékek véráldozat által való megerősítésének gyakorlatát is. Görföl Tibor előadásának lezárásaként felvetette, hogy a vallás akkor válik erőszakossá, ha visszatér a Jaspers által leírt tengely-kor előtti hagyományokhoz, illetve ha politikai célok eszközévé válik.

Kép: Thaler Tamás; Lambert Attila

Forrás: Várkonyi Borbála/Magyar Kurír