Van három napod. Te mit tennél? – 72 óra kompromisszum nélkül

Van három napod. Te mit tennél? – 72 óra kompromisszum nélkül

A „72 óra kompromisszum nélkül” egy szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében: Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. Idén október 8. és 11. között rendezik meg a programot.

Idén nyolcadik alkalommal országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz hetvenkét órán keresztül végeznek közhasznú feladatokat, úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élőknek, időseknek stb.).

72 óra célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt felhívja, hogy ezen az október 8. és 11. közötti napokra eső hétvégén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá. Továbbá szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére. Az önkéntes akcióban részt vevő fiatalok megtapasztalják, hogy együtt nagy dolgokra képesek, és nagyszerű érzés, nagy ajándék segíteni másoknak szabadon.

A szervezők szeptember végéig várják a jelentkezéseket.

Bővebb információ az esemény honlapján található: http://www.72ora.hu/
Regisztráció: www.72ora.hu/regisztracio
Facebook-oldal: www.facebook.com/72ora

Forrás: bonumtv.hu