Visszapillantó Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára

Visszapillantó Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára

Urunk Bemutatásának ünnepén szent találkozást ünnepeltünk. Görögül ez is a neve: Hypapanté, tehát Találkozás. Ősi ünnepről van szó, már a IV. században is vannak rá utalások.

Az V. században pedig mind Rómában, mind Jeruzsálemben, az akkori világ két legszentebb központjában nagy ünnepélyességgel megülik ezt a napot. Tartalma az, hogy az emberiség találkozik a világ Világosságával, Jézussal, a Megváltóval.

Az ószövetségi törvény előírása szerint – adja hírül az Evangélium részlet – a negyvenedik napon Jézust szülei elviszik a templomba, hogy bemutassák az Úrnak, és áldozatot ajánljanak fel. Simeon és Anna, mikor látják a Szent Családot, felismerik Jézusban a világ Megválóját és szívük hálával, örömmel és megelégedettséggel telik el.
Ilyenkor a pap a körmenet elején, megáldja a gyertyákat, és többek között ez hangzik el: „… járuljunk Krisztus elé. Találkozni fogunk vele, és felismerjük a kenyértörésben addig is, amíg majd nyilvánvaló dicsőségben el nem jön.”

Hálával, örömmel és megelégedettséggel kell a mi szívünknek is eltelnie. Hiszen ez az ünnep, mindazonáltal, hogy emlék, a jövőbe mutat. Ezt a boldog jövendőt fejezi ki a szentmise Könyörgése: „… méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted” – kértük az Istent. Éppen ezért van szükség a találkozásra, az Istennel való sokszoros találkozásra. Egykoron meg akarunk jelenni az Isten előtt. Hogy ez a vágyunk valóra váljon, minden lehetőséget fel kell használnunk arra, hogy e földi élet keretei között sokszor találkozhassunk az Úrral.

Hol van erre lehetőségünk? Egyházunk számtalan lehetőséget kínál az Istennel való találkozásra. A szentmise, a szentségek, a szentelmények, a szentírás-olvasás, az imádság, a testvéri együttlét, a közös ima, a jócselekedetek. Ezek mind-mind az Istennel való találkozás lehetőségei. Egyszerűen szólva: a tiszta élet az Istennel való találkozás nagyszerű lehetősége!

Itt kínálkozik az alkalom, hogy megkérdezzünk önmagunktól. Vajon kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket?
Szívesen, örömmel megyek-e a templomba? Tisztában vagyok-e azzal, hogy itt nem mással, mint a Mindenható Istennel találkozhatok?

Olvasom-e a Szentírást? Annyi mindennel foglalkozom, marad-e időm a szentírás-olvasásra, akarom-e, hogy Isten szóljon hozzám a Biblia lapjain keresztül? Vagy csak a televízió-műsorok kötik le minden szabadidőmet?
Mikor imádkoztam közösen családtagjaimmal együtt? Fontosnak tartom-e még az imádságnak ezt a formáját vagy olyan valaminek tekintem, ami már idejét múlta?

Értékelem-e a családi együttlétet? Megbeszéljük-e otthon közös gondjainkat, örömeinket, reményeinket?
Akarok-e jót cselekedni? Tudok-e nagylelkű és önzetlen lenni?…

Hosszasan folytathatnánk a kérdések sorát. És sajnos, ismerve gyarlóságainkat, sok-sok kérdésre bizony negatív választ kéne adnunk.

De – miután bűnbánó lélekkel megállapítjuk, hogy sok mindenben kell még tökéletesednünk – nem szabad elcsüggednünk! Hiszen a Találkozás ünnepe éppen arról szól, hogy megváltozhatunk, újra kezdhetünk!

Új találkozásokat kell akarnunk! Több és szentebb találkozást. Hiszen Isten vár minket. Életünk minden napján hív és vár minket. Ezért meg nem szűnő lelkesedéssel kérjük Istent: „Engedd, hogy életutunkon mi is találkozzunk szent Fiaddal…” (Áldozás utáni könyörgés). Találkozzunk Vele sokszor. Egészen addig, míg majd mi is, midőn elközeleg utolsó óránk, kimondva vagy kimondatlanul valljuk: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram… mert szemeim meglátták Szabadításodat…”. Ámen.

Forrás: Dr. Herdics György c. apát, tb. kanonok, Felvidék.ma