Walter Kasper bíboros nyilatkozata az ír népszavazásról, az egyház feladatáról

Walter Kasper bíboros nyilatkozata az ír népszavazásról, az egyház feladatáról

A Corriere della Sera olasz napilap szerdai száma rövid riportot készített Pietro Parolin bíboros államtitkárral a vasárnapi írországi népszavazás eredményéről. Ugyanerről a témáról az újság megkérdezte a 82 éves, nyugalmazott Walter Kasper bíborost is, és a vele készített interjú rögtön az előző alatt olvasható a következő címmel: „Sok hívő is akarja a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Ideje, hogy az egyház elfogadja ezt a kihívást”. Íme, Kasper bíboros válasza a vasárnapi írországi népszavazás eredményéről:

„Egy demokratikus államnak tiszteletben kell tartania a nép akaratát, ez szerintem világos, és ha a nép többsége akarja ezt a  bejegyzett élettársi kapcsolat, akkor az állam kötelessége elismerni ezeket a jogokat. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy egy hasonló törvénykezés, jóllehet különbséget tesz a házasság és a homoszexuális kapcsolatok között, eljut odáig, hogy többé- kevésbé ugyanolyan jogokat ismer el ezeknek az élettársi kapcsolatoknak, mint a férfi és a nő közötti házasságnak. Ez óriási hatást gyakorol az emberek erkölcsi tudatára. Egy bizonyos normatív jelleget ad. Az egyház számára még nehezebb lesz megmagyarázni ezt a különbséget. Nem lesz könnyű!”.

Miért nem bíboros Úr?

„Nézze, ez az írországi népszavazás emblematikus, azaz példaértékű lesz a mi helyzetünkről, nemcsak itt Európában, hanem az egész Nyugaton. Nem fogadhatjuk el a házassággal való egyenértékűségét. Másfelől valóság a tény, hogy az ír egyházban sok hívő szavazott a javára, és az az érzésem, hogy más európai országban is hasonló a légkör”.

És akkor mit csinál az egyház?

„Sokáig hallgattunk erről a témáról. Most itt az ideje, hogy beszéljünk róla”.

Az októberi szinódusig?

„Bizonyosan! Ha a következő szinódus a családról akar beszélni a keresztény értelmezés szerint, akkor válaszolnia kell valamit erre a kihívásra. Legutóbb marginális, jelentéktelen szerepet kapott, de most központi kérdéssé válik. Én nem tudok elképzelni egy alapvető változást az egyház álláspontjában. Világos a Teremtés könyve, világos az evangélium. De a hagyományos formák, amelyekkel megpróbáltuk megmagyarázni, nyilvánvalóan nem érintik meg sem az emberek értelmét, sem a szívét. Nem arról van szó, hogy barikádokat emeljünk. Inkább új nyelvezetet kel találnunk, hogy elmondjuk az antropológia, a férfi és a nő, a szerelem… alapelveit. Legyen ez a nyelvezet érthető, főként a fiatalok számára”.

Az utolsó szinóduson a homoszexuálisok «befogadása» vitatott volt, szembenállás mutatkozott a nyitottabb európai és zártabb egyéb püspökségek között, mint például az afrikaiak…

„Nem, nem arról van szó, hogy az európai és az afrikai püspökök másképpen gondolkodnának, mert hiszen az egyház álláspontja mindig ugyanaz. Ami különbözik, az a környezet, a társadalmi érzékenység, mely más Afrikában és Európában. És Európában megváltozott a világ”.

Milyen értelemben?

Nincs már az az idő, amikor az egyház álláspontját a civil közösség többé kevésbé osztja. Az utóbbi évtizedekben az egyház erőfeszítéseket tett arra, hogy a szexualitást valami jó dolognak mutassa be, mert el akartunk kerülni egy negatív nyelvezetet, mely a múltban túltengett. De ma már azt is el kell mondani, hogy mi is a szexualitás, egyenlő méltósággal és a férfi és a nő közötti különbséggel, a teremtés rendjében, az emberi személy megfoganásában…”

A nyelvezet tekintetében az egyház dokumentumai használják a következő kifejezést «objektív rendetlen hajlam…».

„Ügyelni kell arra, hogy ne használjunk sértő kifejezéseket, anélkül persze, hogy eltitkolnánk az igazságot. Le kell győzni a megbélyegzést, aminek nagy hagyománya van a mi kultúránkban. Egyébként maga a katekizmus mondja, hogy „ne legyünk diszkriminatívak”. A homoszexuális személyeket be kell fogadni, helyük van az egyházban, az egyházhoz tartoznak.

És a homoszexuális párok? Az egyház nem tudna elképzelni számukra olyan elvet, mint a „lehetséges jó” az elváltak és újraházasodottak és az élettársi kapcsolatok esetében?

„Ha egy kapcsolat tartós, akkor biztos vannak benne pozitív elemek, ezeket el kell ismerni. De ezeket nem tekinthetjük egyenértékűeknek, azt nem! A férfi és a nő kapcsolata, nyitottan a nemzésre, a társadalom alapvető sejtje, az élet forrása a jövő számára. Ez nem az egyházközi probléma, hanem mindenkit érint, bölcsen és józan ésszel kell értékelni a társadalom számára óriási jelentőségű következményit. Gondolok itt az örökbefogadásra, a gyermekek javára, a béranyaságra, a nőkre, akik szívük alatt hordják a gyermeket és kizsákmányolják őket fillérekért, mert szegények. Nem lehet megbélyegző különbséget tenni, de együgyűek sem lehetünk”.

Kép: Walter Kasper nyugalmazott bíboros, teológus – RV

Forrás: Vatikáni Rádió