Zaccaria Szent Antal

Zaccaria Szent Antal

Zaccaria Szent Antal Máriára (Sant’Antonio Maria Zaccaria), a barnabiták kongregációja alapítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, július 5-én.

Antal Cremonában született, 1502-ben, genovai patríciuscsaládban. Apja korán meghalt, édesanyja tizennyolc évesen lett özvegy, nem ment újra férjhez, és egészen fia nevelésének szentelte magát. Antal még egész fiatal volt, amikor szüzességi fogadalmat tett. Könyörületesség és az anyagi javakról való lemondás jellemezte. 1520-ban közjegyző előtt visszavonhatatlanul lemondott apai örökségéről, majd beiratkozott a padovai egyetemre, az orvostudományi karra. 1524-ben, miután doktorrá avatták, visszatért szülővárosába.

Életének irányítását két domonkos szerzetes kezébe helyezte, Marcello és Battista da Crema atyáéba, ez utóbbit „isteni atyjának” nevezte. Ők vezették be a teológia tudományába, a Szentírás ismeretébe, az apostoli és Krisztus-központú lelkiségbe. Az Ige szolgálatának szentelte magát: a Szent Vitális-templomban hittanórákat, előadásokat, konferenciabeszédeket tartott. Legfőbb témája a Szentírás, azon belül Szent Pál levelei voltak.

1528-ban szentelték pappá. Cremonában a város előkelő rétege felé fordult, és jámbor társulatokba szervezte őket. A honfitársai által „földre szállt angyalként” és „a haza atyjaként” emlegetett fiatal pap reformeszméitől áthatva minden javadalmáról lemondott, nem kívánt egyházi karriert befutni, megvetette az irodalmat és a művészetet, a szépnek azt a kultuszát, amely X. Leó és Ludovico Ariosto korát jellemezte. Milánóban Giastalla grófnő kíséretébe került, akinek később a káplánja lett.

A lombard fővárosban kapcsolatba került az Örök Bölcsesség oratóriummal, amely az európai biblikus mozgalom szellemében működött. Az aszketikus életet élő közösségnek, amelynek számos jelentős ember – köztük két későbbi pápa, Giovanni Angelo Medici (IV. Piusz) és Antonio (Michele) Ghislieri (V. Piusz) is – tagja volt, csakhamar Antal lett a vezetője. Ebből alakult ki a barnabiták kongregációja, amelyet Szent Barnabás templomáról neveztek el. A szerzetesközösség működését 1533-ban VII. Kelemen pápa hagyta jóvá Szent Pál Fiai néven.


Fő törekvésük az volt, hogy segítsék a papság és a nép erkölcsi fölemelkedését. Minden hívőt felszólítottak, hogy csatlakozzék hozzájuk, és segítsen „elvezetni embertársát az élő Lélekhez és a megvetett Krisztushoz, a Megfeszítetthez”. Működésük során a „modern jámborság” (devotio moderna) és a keresztény humanizmus programját valósították meg, összhangban azzal, amit Rotterdami Erasmus hirdetett: „A vallásból több élet fakad, mint a tudományos vitákból.”

Szent Pál, a nemzetek apostola lett patrónusuk és példaképük. Egy olyan korban, amikor a háború veszélye fenyegetett, és a teljes kizsákmányolás eredményeként nagy volt a szegénység és az erkölcsi hanyatlás, Antal társaival együtt meg volt győződve arról, hogy a hit és erkölcs megszilárdításához energikus fellépésre és a népet is megszólító módszerekre van szükség. Ennek jegyében a barnabiták a tereken prédikáltak, és nyilvános vezeklést vállaltak: keresztet vettek a vállukra, kötél volt a nyakukon, mezítláb jártak – az alapító is így rótta Milánó utcáit. Mint ez oly gyakran előfordul, jócskán akadtak ellenlábasaik – kivált a papságon belül –, akik ahol érték, üldözték, fenyegették és eretnekséggel vádolták őket. 1534-ben és 1537-ben az inkvizíció törvényszéke, Milánó érseke és szenátusa elé állították Antalt, de felmentették.

Az Eucharisztia negyvenórás ünnepélyes imádásának, a harangozás péntek délutáni bevezetésének, a gyakoribb szentáldozásnak, a népmissziónak és a házaspárok összefogásának kezdeményezője volt. Odaadóan fáradozott az angelikák rendjének (Szent Pál Megtéréséről Nevezett Angyali Nővérek) megalapításáért is. Ez volt az első olyan női rend, amelynek megengedték, hogy tagjai az apostoli munka érdekében elhagyják a klauzúrát. A rendet III. Pál hagyta jóvá 1535-ben.

A barnabiták és az angelikák nem maradhattak sokáig alapítójuk szárnyai alatt: Antal harminchét éves korában, 1539. július 5-én elhunyt. Amikor érezni kezdte, hogy ereje fogyatkozik, kérte, vigyék haza szülővárosába. Édesanyja karjai közt, leghűségesebb tanítványai körében halt meg.

A barnabitáknak Borromeo Szent Károly lett a következő pártfogójuk: ő folytatta és teljesítette be a Zaccaria Szent Antal által elkezdett reformot.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló