Zarándoklattal erősítik a szlovák és a magyar Szent Vér- kegyhely közötti kapcsolatot

Zarándoklattal erősítik a szlovák és a magyar Szent Vér- kegyhely közötti kapcsolatot

Bátán és környékén élő hívek zarándokoltak július 8-án, szombaton Garamszentbenedekre, erősítve a kapcsolatot a felvidéki Szent Vér-kegyhellyel.

A bátaszéki, bátai és dunaszekcsői plébánia hívei két busszal – Márianosztra érintésével – érkeztek a felvidéki, garamszenbenedeki kegyhelyre. A zarándokok a szentmisét követően együtt imádkozták el a Szent Vér litániát, majd megtekintették a kegyhely gótikus templomát.

Mátyás király Szent Vér ereklyét kapott II. Pál pápától, amelyet 1483-ban a garamszentbenedeki bencés apátsági templomnak ajándékozott. Az apátság kápolnát is építtetett az ereklye számára a templom sekrestyéje felett. A kápolna és az ereklye is átvészelte a török időket; tisztelete évszázadokon át töretlen volt.

Az elmúlt télen, Udvardy György pécsi megyéspüspök támogatásával kezdték el kiépíteni a bátai és a garamszentbenedeki kegyhely közötti kapcsolatot. E kapcsolat megerősítését szolgálta a július 8-i zarándoklat is.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye